Infostart.hu
eur:
361.61
usd:
310.8
bux:
131406.18
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

Így adósodnak el az önkormányzatok

Az európai átlag alatt, kezelhető szinten van az önkormányzatok adósságállománya, annak ellenére, hogy tavaly nőtt az állomány mértéke - mondta a Takarékbank igazgatója. Szabó Levente hozzátette: a bankok számára még mindig vonzó adósnak számítanak az önkormányzatok, mert nem tűnhetnek el, mint egy vállalkozás, és átlátható a működésük.

Az elmúlt két évben nőtt az önkormányzatok adósságállománya - fél évkor az adat 1 017 milliárd forint volt -, uniós összehasonlításban azonban az ország ezzel még mindig a középmezőnyben van. Az adósság ugyanis a GDP 4 százalékát sem teszi ki, az EU-átlag meghaladja az 5 százalékos arányt.

Az adat azonban romolhat, hiszen a GDP csökkenőben van - mutatott rá a Takarékbank igazgatója.

Emellett a helyhatóságok összesen110-120 milliárd forintos elvonásra számíthatnak, és várhatóan csökken a helyi adókból származó bevételük is, a cégek romló eredményei miatt.

Ennek ellenére az önkormányzatok jó hitelkihelyezési célpontok, hiszen stabilan a magyar gazdaság szereplői, nem tudnak eltűnni, mint a cégek. Emellett működésük publikus, ellenőrizhető.

Az önkormányzatok néhány évvel ezelőtt még előszeretettel adtak ki kötvényeket, ez mára már egyáltalán nem jellemző. A helyhatóságok ma a forinthiteleket választják.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Karácsony Gergely a budapesti olimpiáról: ha megállapodunk a kormánnyal, az emberek meggyőzése lesz hátra

Karácsony Gergely a budapesti olimpiáról: ha megállapodunk a kormánnyal, az emberek meggyőzése lesz hátra

Minden korábbinál határozottabban kiállt a budapesti olimpiai és paralimpiai rendezés mellett Karácsony Gergely. A főpolgármester a MOB közgyűlése után az InfoRádiónak adott interjúban egyértelművé tette, hogy a városhoz kell szabni a két kiemelt sporteseményt, nem fordítva, és hogy Budapesten kívüli helyszíneket is be lehetne vonni. Beszélt a szolidaritási adóról szóló egyeztetésekről és arról is, hogy a Fővárosi Közgyűlés hangvétele és munkája megváltozik.

Sulyok Tamás: célkeresztbe kerültem, de nem csupán én, az államfői intézmény is

Még a látszatát is kerülni kell a nem jogállami megoldásoknak Sulyok Tamás államfő szerint, akivel interjú jelent meg. „Teljesen világossá vált számomra, hogy komoly politikai igény jelent meg a köztársasági elnöki alkotmányos funkciójának újraértelmezésére.”
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Sulyok Tamás nem akar lemondani, Orbán Anita tárgyalást kezd Ukrajnával a kárpátaljai magyarokról

Sulyok Tamás nem akar lemondani, Orbán Anita tárgyalást kezd Ukrajnával a kárpátaljai magyarokról

Zajlik a hatalomátvétel: a napokban történik meg az új minisztériumok apparátusának felállítása, egyre több államtitkári név ismert. Hétfőre Magyar Péter ismét kormányülés összehívását lengette be, így várhatóan több fontos bejelentésre számíthatunk a kabinettől. Orbán Anita arról adott hírt, hogy tárgyalások kezdődnek a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak rendezésére Ukrajnával. Sulyok Tamás köztársasági elnök egy interjúban arról beszélt, hogy nem tervez lemondani a tisztségéről, mire Magyar Péter újra távozásra szólította fel. Balásy Gyula két, az államnak felajánlott kommunikációs cégéről kiderült, hogy végrehajtás indult ellenük, Varga Mihály pedig kijelentette, hogy a jegybank partner lesz a kormánnyal az euró bevezetésében. A fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. május 18. 11:51
×
×