Infostart.hu
eur:
380.88
usd:
322.18
bux:
130284.26
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Ezer nyúlportrét fest

Ezer nyúlportrét akar megfesteni egy hamburgi képzőművész.

Tina Oelker olajfestményei mind ugyanolyan méretben és formában készülnek el, mégis mindegyik egyedi. Legalábbis ez a célja a 2007-ben megkezdett projektnek.

Oelker már ötszáz képet elkészített, az ezekből összeállított kiállítást április 21-én nyitják meg Hamburgban.

"Az emberek húsvét környékén jobban figyelnek a nyulakra. Én azonban egész évben ezzel az állattal foglalkozom" - mondta el a művésznő.

Oelker szerint projektje három éven belül befejeződik. Ekkor nagy kiállítást rendez Hamburgban, ahol az összes képet bemutatja. A műveit megvásárlóknak ezért meg kell ígérniük, hogy kölcsönadják a tulajdonukba került festményt arra a kiállításra.

Nyolc nyúlfestményt egy éve elloptak, ezekről egy-egy emléktáblával emlékeznek meg a kiállításon.

Címlapról ajánljuk
Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Vitalij Klicsko: Kijev az életéért küzd

Az ukrán főváros polgármestere drámai hangú interjúban számolt be a BBC-nek a hétfőre virradó éjjel történt tömeges orosz légicsapásról.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×