Infostart.hu
eur:
379.76
usd:
322.04
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Ahol hétfőtől nyár van Magyarországon

A téli szünet után hétfőtől már nyári nyitva tartási rend szerint fogadja látogatóit a nyíregyházi Sóstói Múzeumfalu, amely húsvéti programmal nyitja meg újból kapuit.

Kisgyörgy Tamás, az öt tájegység - a Nyírség, a Nyíri Mezőség, a Rétköz, Szatmár és Bereg - népi építészetét, valamikori falusi épületeit, létesítményeit őrző skanzen közművelődési munkatársa elmondta az MTI-nek, hogy a húsvét előtti nagyhéten az ünnepi készülődés egykori teendőit idézik meg az intézményben. A régi hímestojásfestést is kipróbálhatják majd az érdeklődők, hogy aztán húsvétkor meglephessék a locsolkodó fiúkat, férfiakat úgy, mint ahogy azt egykor tették a lányos házaknál.

Természetesen a hagyományos falusi locsolkodás sem maradhat el: április 1-jén, húsvét hétfőn, egész napos programot rendeznek a Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn lévő múzeumfaluban. Dédapáink szokását a Nyírség Táncegyüttes tagjai elevenítik majd fel, s a vödrök is előkerülnek a lányok, asszonyok "megöntözéséhez".

Az egykori ünnepi terített asztalok sajátosságait szintén láthatják az érdeklődők a múzeumfaluban. Az egyházi felekezetek, a reformátusok és a római katolikusok eltérő szokásai köszönnek majd vissza a skanzen régi házainak tisztaszobáiban, ahol a locsolkodókat fogadták évtizedekkel, évszázadokkal ezelőtt.

A skanzen templomában ünnepi istentisztelet is lesz, Kósa László református lelkész mond imát húsvét alkalmából.

Az elmaradhatatlan húsvéti nagyvásárt ugyancsak megtartják a program keretében, a műhelysoron pedig a kismesterségek munkájába is betekinthetnek a látogatók. Megnézhetik a mézeskalácsos, a kádár, a kerékgyártó, a cipész vagy a fazekasok műhelyét, sőt tanulhatnak néhány mesterfogást is. A tojásfestés mellett lesz csuhézás, csipkeverés, selyemvirág- és pásztorrózsa-készítés.

A húsvét hétfői programot lovaglás, szekerezés és íjászverseny egészíti még ki, illetve a legkisebbek a Burattino Bábszínház meseelőadásán, a felnőttek pedig a Kuckó Művésztanya utcaszínházi darabjain szórakozhatnak majd.

Kisgyörgy Tamás megjegyezte, hogy rossz időjárás esetén sem maradt el a program, ha úgy alakul, akkor a fűtött újlétai magtárban várják a régi ünnepek hangulatára vágyó érdeklődőket.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Európa nagyon is megérezné, ha India leállna az orosz olajbeszerzéssel

Szakértő: Európa nagyon is megérezné, ha India leállna az orosz olajbeszerzéssel

Az amerikai elnök megállapodott az indiai miniszterelnökkel arról, hogy 25-ről 18 százalékra csökkenti az Egyesült Államok az indiai árukra kivetett vámokat, noha India nem pont ugyanúgy fogalmaz a megállapodásról. Újdelhi ugyanekkor az EU-val is jelentős megállapodást kötött. Az összefüggésekről Trembeczki Zsolt, a Magyar Külügyi intézet kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
Óriási csapkodás a piacokon!

Óriási csapkodás a piacokon!

Vegyes mozgások láthatók ma a világ tőzsdéin, az ázsiai tőzsdéken nem volt egyértelmű a mozgások iránya, Európában viszont jobb a hangulat. Itthon a BUX és három blue chip is történelmi csúcsot döntött. Az USA-ban ehhez képest vegyes a kép, a technológiai részvények továbbra is nyomás alatt állnak, és a ciklikusabb papírok teljesítenek jobban. Eközben az arany és az ezüst árfolyama tovább emelkedik, a sárga nemesfém árfolyama újra 5000 dollár felett jár. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×