eur:
389.72
usd:
362.19
bux:
0
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Iskolai "vicc": tanárai kötözték össze a diákot a tanórán - képekkel

Felfüggesztették állásából azt a két tanárt, akik "viccből" elektromos kábellel kötözték össze egyik diákjukat, és két percig hagyták a többi gyerek gyűrűjében a földön fetrengeni. Az ügyben a rendőrség is nyomozást indított.

A 16 éves fiúnak, aki ráadásul szívbeteg, a kezét és a lábát is összekötözték a tanárai a technikaórán; a kínzást az egyik osztálytársa vette fel mobiltelefonra. A felvételen hallatszik valakinek - szemtanúk szerint az egyik tanárnak - a hangja, amint ezt mondja: "Szólj, ha kész vagy talpat nyalni!"

A gyereket végül egy másik tanár szabadította ki. A fiút annyira megviselte az eset, hogy még a szüleinek is szégyellte elmesélni. A hatóságokat nyolc nappal később értesítette az iskola egyik vezetője, aki véletlenül látta a felvételt.

A két tanárt azonnal felfüggesztette állásából a kenti Folkestone Academy, a rendőrség és az önkormányzat pedig vizsgálatot indított. "Ilyesmit eddig csak Guantánamón és az al-Kaida videóin láttunk - el sem tudtuk képzelni, hogy egy iskolában is megtörténhet" - háborgott az intézmény egyik tanára.

Elitiskola - középkori módszerek

Bár az eset november 28-án történt, a gyerek még mindig annyira ki van borulva, hogy nem tud róla beszélni. A család egyik barátja szerint a szülők elvárják a tanárok megfelelő megbüntetését, a fiú azonban azt szeretné, ha nem is beszélnének róla, és attól fél, hogy tovább terrorizálják majd az iskolában.

Ráadásul egy elitiskoláról van szó, amelyet részben magánadományokból finanszíroznak; fenntartása 38 millió fontba (13,4 milliárd forintba) kerül, és ezer diákot oktatnak.

"Lehet, hogy viccnek szánták, de az iskola véleménye szerint ez a tett teljes mértékben helytelen és elfogadhatatlan" - írta bocsánatkérő levelében az igazgató. A két tanárt január elején állítják fegyelmi bizottság elé, amely majd eldönti, hogy elbocsássák-e őket, vagy megúszhatják kisebb büntetéssel.

Az iskolából egyébként szeptemberi megnyitása óta száz gyereket bocsátottak el, főleg csúnya beszéd miatt.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×