Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

Drágább a mosóporadalék, mint a mosógép cseréje

Magyarországon mindenhol jó minőségű a víz - mondta a Magyar Vízközmű Szövetség elnöke. A reklámokban sokat bírált vízkeménység nem árt a vizes berendezéseknek, sőt az íz szempontjából még jobb is - tette hozzá Ányos József.

A szakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy az ország azon részén is akár 20 évig használható egy mosógép, ahol a reklámok szerint a vízkő tönkreteszi a fűtőszálat.

Ráadásul, ha a javasolt adagolás szerint használják a vásárlók az adalékanyagokat, akkor hét év alatt annyi pénzt költ a vegyszerre, mint amennyibe egy új mosógép kerül.

Ányos József az InfoRádióban a víz világnapján azt mondta: a hegyvidékeken általában keményebb a víz, ott azonban finomabb is.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt 10-15 évben jelentősen visszaesett a vízfogyasztás, és ez néhol már higiéniás kérdéseket is felvet.

Míg korábban 180-200 liter volt az egy főre jutó napi fogyasztás, mára ez 100 literre csökkent, sőt a kisebb településeken előfordul, hogy 60 liter jut egy emberre.

Az emberek takarékosabbak lettek az utóbbi időben. Ez részben a közműdíjak emelkedésével is magyarázható - mondta Ányos József.

Mindenki kicserélte a csöpögő csapokat, és ma már az sem fordul elő, hogy valaki folyó csap alatt hűtse a görögdinnyét - tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

Minden nap csak egy kicsit fejlődni és egymást irigység nélkül segíteni – ez a norvég sikersorozat receptje a sportéletben és azon túl is. A többi között erről beszélt az InfoRádióban a 10-szeres magyar válogatott futballista Kovács Péter, aki kitért a Bodö/Glimt Bajnokok Ligája-menetelésére is.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×