INFORÁDIÓ 
2020. április 7. kedd
Herman

vasút

2019.07.30. 19:39

Útra készek az új IC+ vasúti kocsik - képek

Elkészült a MÁV-Start Zrt. első húsz, saját forrásból gyártott, nemzetközi forgalomra alkalmas, új generációs InterCity-kocsija a szolnoki vasúti járműjavítási telephelyen - jelentette be a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.
2019.07.28. 18:44

Gondok vannak a világ tetejére tervezett vasútvonallal

Egyelőre nincs egyezség a Kínát és Nepált összekötő, a Himaláján is átvezető vasútvonal megépítéséről – írja az Asia Times. A különleges útvonal részben leválaszthatná Nepált India felszíni közlekedési infrastruktúrájától, amitől most szinte teljesen függ.
2019.07.28. 07:00

A MÁV a jövő felé vette az irányt

Hamarosan megjelennek a MÁV online adatokon alapuló utastájékoztatói, amelyek révén az utasok percre pontosan kaphatnak információkat a vonatok indulásáról és érkezéséről – mondta Loppert Dániel a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója a közmédiának.
2019.07.23. 21:39

Ha Olaszországba készül vonattal, erre figyeljen

Az olasz vasutasok szerdán 9 és 17 óra között munkabeszüntetést tartanak. A sztrájk miatt szükséges menetjegy-visszaváltást vagy a jegy más időpontra érvényesítését a nemzetközi jegypénztárakban intézhetik az utasok - közölte a Mávinform.
2019.07.21. 14:31

Halálos gázolás a vasúti átjáróban

Halálra gázolt a vonat egy férfit Berettyóújfaluban, a Dózsa György utcai vasúti átjáróban vasárnap délután - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.
2019.07.15. 18:38

Szörnyű vasúti baleset Franciaországban

Egy nő és három gyerek életét vesztette egy vasúti átjárónál történt balesetben Franciaország észak-keleti részén, ahol egy vonat elsodort egy, a vasúti pályán álló gépkocsit, amelyben az áldozatok ültek - közölték az illetékes hatóságok.
2019.07.11. 06:15

Lezárás lesz egy világháborús robbanótest miatt

Egy második világháborús robbanótest hatástalanításának idejére, várhatóan több órára lezárják csütörtökön a Rákospalota-Újpest vasútállomást, illetve a vonatközlekedés korlátozása várható nap közben a Budapest-Vác-Szob és a Budapest-Veresegyház-Vác vonalon.
2019.06.24. 08:48

Túlélte a balesetet a környei férfi, keményen megbüntetik

A Tatabányai Járási Ügyészség a közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétsége miatt nyújtott be vádiratot egy környei férfival szemben, aki a vasúti átjáróba a fénysorompó villogó piros jelzése ellenére haladt be személygépkocsival, emiatt a mozdonyvezető gyorsfékezésre kényszerült, ám az ütközést nem kerülhette el.
2019.06.13. 19:08

Nagy kísérlet a Balatonnál

Mintegy 40 százalékkal több vonatot közlekedtet a MÁV a Balaton északi és déli oldalán a június 15. és augusztus 25. közötti nyári vasúti menetrendben, kísérleti jelleggel bevezetik a Budapest Déli pályaudvar és Keszthely között járó Balaton Expresszen az étkező-szolgáltatást - közölte a vasúttársaság.
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018