2021. január 27. 15:02 Különleges fegyverre bukkantak Zala megyében Mintegy ezerkétszáz éves, Karoling kori kard került elő decemberben Murakeresztúr határában; a Magyarországon egyedüli leletet Nagykanizsán mutatták be.
2021. január 11. 15:34 Értékes régészeti leletre bukkantak Pest megyében - fotók Mintegy hétezer ezüstpénzből és négy aranyéremből álló középkori leletegyüttes került elő Újlengyelben. Eddig ez a legnagyobb értékű késő középkori éremkincs Pest megyében.
2020. november 29. 17:03 Az élethelyzet szabta meg a dinoszauruszoknál is, hogy tartanak-e távolságot A páncélos testű dinoszauruszokról korábban azt hitte a tudományos világ, hogy magányos életet éltek – most magyar kutatók bizonyították be, hogy ez mégsem volt így. Arra, hogy mikor és miért érte meg távolságot tartaniuk, illetve milyen esetekben adták ezt fel az állatok, mai ökológiai megfigyelésekből következtettek.
2020. november 28. 14:10 A régészeket is meglepte, hogy mire bukkantak a Citadellánál A sokat látott régészeket is meglepte az az első világháborús ágyútalp, ami a Citadella régészeti feltárása során bukkant elő a föld alól. A munkák befejeződtek, a fellelt kincsekről Kőrösi Gábor, a Várkapitányság NZrt. kommunikációs és marketingigazgatója nyilatkozott.
2020. november 20. 17:15 Érdekes lelet bukkant elő a Dunából A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság búvárai rá egy, a közelmúltban tartott gyakorlaton.
2020. október 18. 10:19 Több ezer éves leleteket őrzött egy magyar férfi Honfoglalás kori szablyája ugyan nem volt, de nem távoztak üres kézzel a rendőrök.
2020. szeptember 8. 15:49 Négy hónap ennyire nem számít? Rengeteget kell várni a leletekre A járványhelyzet miatt torlódtak fel a vizsgálatok, ezért a várólista is hosszú lett.
2020. március 22. 14:34 Különös leletre bukkantak Belgiumban A legrégebbi ismert modern madár fosszíliáit tárták fel Belgiumban. A különleges lelet betekintést enged a modern madár korai evolúciójába a dinoszauruszok korának végén, épp azelőtt, hogy egy aszteroida becsapódása megváltoztatta volna az életet a Földön.
2019. július 21. 20:58 Misztikum lengi körül az előkerült ősi leleteket Gazdag újkőkori és késő bronzkori leleteket találtak az Aggteleki-karszt területén. A Baradla-cseppkőbarlang szent hely volt Kr. e. 5000 évvel és később, 3200 évvel ezelőtt is. Sok míves tárgyat helyeztek el itt, és állatáldozatokat mutattak be. Az új leletekről Fehér Anna Magda kérdezte Szabó Gábort, az ásatásokat vezető régészt, az ELTE Őskori és Elő-Ázsiai Régészeti Tanszékének docensét.
2019. március 4. 11:58 Régészeti kincsekre bukkantak Kunszentmiklós határában A lelet jelentősége már a négy évvel ezelőtti mentő feltárás során is sejthető volt.
2019. február 12. 21:13 2,1 milliárd éves titokra derült fény Egy gaboni kőfejtőben olyan organizmusra bukkantak, amely képes lehetett önálló helyváltoztató mozgásra. Ez a legrégebbi ilyen lelet.
2019. január 18. 08:01 A felismerhetetlenségig megváltozott a régészet Magyarországon A nagyberuházásokhoz kapcsolódó régészeti feltárások új rendszere indult el bő egy évvel ezelőtt, az eredményekről konferenciát rendeztek a Magyar Nemzeti Múzeumban, ahol a feltárások legfrissebb leletei meg is tekinthetőek.
2018. október 24. 20:24 Szenzációs régészeti lelet az alacsony Duna medrében Több ezer pénzérme, fegyverek, hajózási tárgyak kerültek elő egy érdi lakos bejelentése után, önkéntes fémkeresők bevonásával. A kutatást búvár-régész bevonásával folytatják. Mária Terézia-korabeli lehet a lelet, a nyomok egy elsüllyedt hajóra utalnak.
2018. október 14. 10:23 Óriási madár nyelhette le a barlanglakó kislány testrészeit Az öt évvel ezelőtt Dél-Lengyelországban talált régészeti leletek friss vizsgálatából derült ki, hogy madárfogak roppantották össze egy 6 év körüli kislány csontjait.
2018. július 18. 05:40 14 ezer éves pitára bukkantak Jordániában Több mint 14 ezer éves pita maradványaira bukkantak egy észak-jordániai ásatáson dán és brit régészek, ami bizonyítja, hogy elődeink már 4000 évvel a mezőgazdasági termelés nyitánya előtt készítettek kenyeret.
2018. június 18. 05:21 Hihetetlen lelet: 100 millió éves békák borostyánban Minden korábbinál régebbi, 100 millió éves kicsiny békákat találták borostyánkőbe zárva kínai és amerikai kutatók.
2018. május 12. 17:00 Szovjet katonákat találhattak a múzeumkerti sírban Feltehetően szovjet katonák maradványait találták meg a héten a Nemzeti Múzeum kertjében. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum katonai emlékezet és hadisírgondozó igazgatóság osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: a hat katona maradványai mellett talált tárgyak nem voltak alkalmasak a beazonosításukra.
2018. május 5. 15:25 Különleges családi sírra bukkantak Derecskénél Különleges leletegyüttesre, egy nagyon ritka családi temetkezésre bukkantak a régészek Derecske és Konyár között. Két felnőtt és két gyermek feküdt a szarmata sírban, lábuknál egy római ezüstpénzekkel teli zacskót találtak. A leletről Dani János, a debreceni Déri Múzeum régészeti igazgatóhelyettese mesélt az InfoRádióban.
2018. január 26. 05:41 Meglepő felfedezés az agyról A Homo sapiens evolúciója során viszonylag későn alakult ki az emberi agy mai, gömbölyded alakja - állapította meg kövületek elemzésével egy német kutatócsoport.
2017. november 16. 05:43 Csodás aranykincset fedeztek fel, a tudósok is meglepődtek A 12. századból való arany- és ezüstkincseket fedeztek fel a régészek az északkelet-franciaországi clunyi apátságnál folytatott ásatási munkálatok során.