2020. június 3. 20:42 A spanyol kormány nem kezdeményezi többször a szükségállapot fenntartását Spanyolországban 219 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az elmúlt egy nap folyamán.
2020. június 3. 19:58 Ficzere Andrea: kizárólag szakmai döntés, hogy ki, mikor kerül sorra a műtőben Azzal, hogy megkaptuk azt az utasítást, hogy kezdhetünk visszatérni a normál kerékvágásba, a sebészre, a belgyógyászra, a kardiológusra van bízva, hogy kiket, milyen sorrendben vesz fel és operál meg - mondta az InfoRádióban az Uzsoki Kórház főigazgatója, a Magyar Kórházszövetség elnöke.
2020. június 3. 18:14 Szakértők: erőt demonstrált és "nagyot sóhajtott" az olasz ellenzék Az InfoRádiónak nyilatkozó Molnár Anna és Szomráky Béla eltérően látja Matteo Salvini esélyeit egy mostani előre hozott választáson, de egyetértenek abban, hogy ilyenre nem kerül most sor..
2020. június 3. 16:54 Új állami támogatási programokat szorgalmaz a Mérnöki Kamara A kis létszámú, öt fő alatti mérnökirodáknak szóló korszerűsítési pályázatok meghirdetése mellett a családi házak, intézmények felújítását, energetikai korszerűsítését ösztönző állami programok újraindítását szorgalmazza a Magyar Mérnöki Kamara.
2020. június 3. 16:13 Nagyot kaszáltak pünkösdkor a kiskereskedők A pünkösd előtti napokban húsvéthoz viszonyítva is élénkült a kiskereskedelmi forgalom, amely azonban csak a negyedik negyedévre szerezheti vissza korábbi lendületét.
2020. június 3. 15:54 Kérdőjeleket látnak a büdzsében a szakértők A koronavírus gazdasági hatásai miatt az idei és a jövő évi költségvetést nem lehet külön kezelni – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Nyeste Orsolya, az Erste Bank vezető elemzője. Csiki Gergely, a Portfolio lapigazgatója szerint aggasztó, hogy a kormány nem ismertette részletesen, hogy a büdzsé egyes tételeit hogyan érinti a válság. A műsorban az is elhangzott, a 2021-es költségvetéssel a kormány fő célja, hogy 3 százalék alá hozza a hiányt, amit a viszonylag alacsony tartalékszint és az önkormányzatok elvonása jellemez.
2020. június 3. 15:27 Szélesre tárta a kapukat Olaszország A járvány enyhülésével intenzívvé vált a forgalom az olaszországi autósztrádákon és a pályaudvarokon a tartományok közötti és a külső határok megnyitásával szerdán, amivel teljesen szabaddá vált az országon belüli mozgás, valamint eltörölték a karanténkötelezettséget is az EU-tagállamokból érkezők esetében.
2020. június 3. 14:54 Tízpontos javaslatcsomagot kér mentőövként a logisztikai szakma Tízpontos javaslatcsomagot készített, és nyújtott be a kormánynak a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) a logisztikai ágazat egyre súlyosbodó problémáinak megoldása érdekében.
2020. június 3. 14:26 Változtatott Németország, szabadabb mozgást engednek az utazás világbajnokainak A német kormány június 15-től visszavonja a koronavírus-járvány miatt az Európai Unió (EU) valamennyi tagországára kiadott utazási figyelmeztetését - jelentette be Heiko Maas külügyminiszter.
2020. június 3. 14:16 Szijjártó Péter: a vállalatok beruházásaikkal már az új világgazdasági korszakra készülnek Szijjártó Péter a program nyomán a következő hónapokban megvalósuló 377 milliárd forintnyi beruházást egy kisebb csodaként értékelte, mert - mint mondta - a jelenlegi világgazdasági körülmények között nagyon kevés olyan nemzetgazdaság van, ahol hasonló összértékű fejlesztésekkel számolhatnak a következő hónapokban.
2020. június 3. 14:07 Szlovák kormányfő: éjféltől kezdve felújítjuk Csehszlovákiát Csehország és Szlovákia megnyitják egymás között államhatáraikat.
2020. június 3. 13:48 Nagy lépés Ausztriától: vége az ellenőrzéseknek a határon Az osztrák külügyminiszter szerda délben bejelentette, június 4-én csütörtöktől minden határellenőrzést megszüntetnek hét szomszédos ország irányába, amelyeket a koronavírus-járvány miatt vezettek be. Az egyetlen kivétel Olaszország, mert ott még mindig magasak a napi fertőzéses esetszámok.
2020. június 3. 12:54 Több adó is csökken júliustól A parlament a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése céljából módosított több adózási szabályt.
2020. június 3. 12:45 Az FKF-nél is lassan visszatér az élet a rendes kerékvágásba Tekintettel a járványügyi helyzet enyhülésére, csütörtöktől újra megnyitja személyes ügyfélszolgálati irodáit a Fővárosi Közterület-fenntartó – tudatta a társaság.
2020. június 3. 12:35 Újabb gazdaságvédelmi intézkedések alapozzák meg a jövő évi költségvetést Az Országgyűlés honlapján elérhető törvényjavaslat számos intézkedése segít abban, hogy a jövő évi költségvetés még erőteljesebben szolgálja a koronavírus-járvány miatt fokozottan szükségessé vált gazdaságvédelmi lépéseket. Az adó- és adminisztrációcsökkentés mellett a kormány lazított az egészségügyi ellátás jogosulatlan igénybevételéhez kapcsolódó szankciórendszeren is – közölte a Pénzügyminisztérium.
2020. június 3. 12:06 Jövő héttől kötelező a katolikus híveknek a vasárnapi szentmise Június 14-étől a katolikus híveknek ismét kötelező lesz részt venniük a vasárnapi szentmisén, az idősek, betegek azonban továbbra is felmentést kapnak - olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) közleményében.
2020. június 3. 11:45 Repülési piac - drámai jövőt vázolt fel a Lufthansa Három évig, 2023-ig tarthat a koronavírus-világjárvány miatt keletkezett válság a nemzetközi légi közlekedésben az ágazat legnagyobb német szereplője, a Lufthansa csoport (Lufthansa Group) szerint.
2020. június 3. 11:28 Sok embert, köztük sofőröket vett fel a Volánbusz a járvány ideje alatt A Volánbuszhoz áprilisban és májusban összesen 280 új munkavállaló csatlakozott, ezen belül az autóbusz-vezetők létszáma 166-tal emelkedett.
2020. június 3. 11:06 Operatív törzs: ezt kell tudni a horvát nyaralást tervezőknek A vizsgaidőszakkal kapcsolatban is fontos információk láttak napvilágot az operatív törzs szerdai tájékoztatóján.
2020. június 3. 10:44 Újranyitja ügyfélszolgálati irodáit a Főtáv Ezzel együtt továbbra is arra kérnek mindenkit, hogy aki csak teheti, online intézze az ügyeit.
Ha itt vezet, figyeljen: betiltották az elakadásjelző háromszöget, helyette speciális lámpát kell használni