2021. május 25. 15:26 A Moderna oltása is hatékony a kamaszok körében is A jelenleg még csak felnőttek immunizálására használható vakcina a Moderna keddi tájékoztatása szerint nagyon hatékony a 12-17 éves korosztály körében is.
2021. május 25. 15:16 Százmillió dózis vakcinát adományoz az EU Az európai uniós tagállamok vezetői kedden, a brüsszeli EU-csúcs második munkanapján abban állapodtak meg, hogy az év végéig 100 millió dózis, koronavírus elleni oltóanyagot adományoznak a legrászorultabb országok részére.
2021. május 25. 13:58 Szakértő: a gyermekek Covid-19 elleni oltása akár már a tanév végén elkezdődhet Egyre több a poszt-Covidos beteg, az ő ellátásuk most kezd a háziorvosi praxisokra nehezedni Békássy Szabolcs országos kollegiális szakmai vezető háziorvos szerint. Emellett egyre többen jelentkeznek a bezártság okozta lelki panasszal – tette hozzá az InfoRádió Aréna című műsorában a Háziorvosok Online Szervezetének egyik alapítója. A műsorban mások mellett szó esett a 12–16 éves korosztály oltásáról, valamint a háziorvosi praxisközösségekről.
2021. május 25. 13:34 Ausztria leállítja a közvetlen brit légi járatokat Az indiai mutáns terjedésétől való félelem miatt már korlátozták az utazásra jogosultak körét, jövő hónap elejétől a közvetlen járatok is megszűnnek az Egyesült Királyság felé.
2021. május 25. 13:02 Málta jelenti: megvan a nyájimmunitáshoz szükséges átoltottság A szigetország az Európai Unió tagországai közül elsőként érte el a koronavírus elleni küzdelemben a nyájimmunitást, jelentette be hétfőn az egészségügyi miniszter. Chris Fearne hozzátette, hogy a felnőtt lakosság több mint 70 százaléka kapott Covid ellen védőoltást.
2021. május 25. 12:24 Koronavírus – Japán beveti a hadsereget A japán hadseregben szolgáló orvosok és nővérek is dolgoznak majd a tokiói olimpián.
2021. május 25. 12:13 Kína tagadja a kutatók megfertőződését – máig nem tiszta honnan jött a vírus Kína vehemensen tagadja a Wall Street Journal arra vonatkozó értesülését, hogy a Vuhani Virológiai Intézet több kutatója is megbetegedett volna nem sokkal azelőtt, hogy az első koronavírusos tüneteket produkáló beteget diagnosztizálták az országban 2019. december 8-án.
2021. május 25. 11:49 Karikó Katalin megkapta a legmagasabb magyar szakmai díjat Karikó Katalin kutatásaival beírta nevét az orvostudomány történetébe, így nem volt kérdés, hogy a legmagasabb szakmai díjjal jutalmazzuk munkásságát - mondta az emberi erőforrások minisztere kedden, miután Semmelweis Ignác-díjat adományozott a biokémikusnak, a szintetikus mRNS-alapú vakcinák technológiája szabadalmaztatójának.
2021. május 25. 11:25 Operatív törzs: félmillió regisztrált még nem kérte az oltását Megszűnik az operatív törzs napi tájékoztatója, legközelebb pénteken szolgál friss információkkal.
2021. május 25. 10:21 Percről percre – a járvány legfontosabb hírei kedden A hét végén beoltották az ötmilliomodik magyart is, így mától új szabályok léptek életbe. 164 új fertőzöttet jelentettek a pünkösdi hosszú hétvége után Magyarországon. A MÁV és a Volánbusz állomásain már nem kötelező az arcmaszk viselése. Zacher Gábor toxikológus szerint fel kell készülni arra, hogy sok embert veszítünk még el. A járvány hírei egy helyen. (A nyitóképen: az esetleges mellékhatások miatt várakoznak a Sinovac Biotech kínai gyógyszergyártó koronavírus elleni vakcinájával beoltott légitársasági alkalmazottak a bangkoki Sziam Paragon bevásárlóközpontban május 25-én.)
2021. május 25. 09:23 Már nem kötelező a maszk a MÁV és a Volánbusz peronjain A MÁV, a MÁV–HÉV és a Volánbusz állomásain és megállóhelyein a járványügyi korlátozások enyhítésével összhangban már nem kötelező arcmaszk viselése.
2021. május 25. 07:57 Friss információkkal jelentkezik az operatív törzs – élőben az InfoRádióban és az Infostarton A pünkösdi hosszú hétvége után jön napi tájékoztatójával a járványkezelésért felelős munkacsoport.
2021. május 25. 07:33 Új veszély leselkedik a légi közlekedésre a pandémia után A járvány miatt sok pilóta hagyta el a pályát, vagy vonult nyugdíjba, ezért a turizmus újraindulásával globális pilótahiány alakulhat ki – mondta az InfoRádiónak az Airwin Repülőiskola igazgatója.
2021. május 25. 06:28 Egy százalék alatt a koronavírussal újrafertőződők aránya Tízezer megerősített koronavírusos esetre mindössze 4,3 újrafertőződés jut egy kutatás adatai szerint.
2021. május 25. 06:00 Eljött a szabadság, ezek a fontos korlátozások maradnak még A hét végén beoltották az ötmilliomodik magyart is, így új szabályok léptek életbe. Megszűnt a kijárási korlátozás, már nem kötelező közterületen maszkot hordani, keddtől pedig újra fizetni kell(hetne) a parkolásért.
2021. május 24. 21:59 Ha nem lesz világösszefogás, tovább mutálódik a vírus - a nap hírei Újabb 41 ember halt meg a koronavírus okozta betegben Magyarországon. Nemzetközi összefogást szorgalmaz a pandémia ellen az ENSZ főtitkára. Határozott uniós választ sürget a Ryanair járatának előző napi minszki földre kényszerítése miatt az Európai Bizottság elnöke. Az InfoRádió legfontosabb hétfői hírei.
2021. május 24. 21:14 Hirtelen fontos központi témája lett a hétfő-keddi EU-csúcsnak Ez pedig nem más, mint Minszk. Pedig ott van még a koronavírus, a migráció, a klímaváltozás, valamint az Egyesült Királyság és Oroszország ügye is.
2021. május 24. 17:21 A HIV elleni oltásra 37 éve várunk hiába A himlőt és gyakorlatilag a járványos gyermekbénulást is sikerült eltörölni a Föld színéről az eredményes oltási kampányoknak köszönhetően. A koronavírus elleni oltás kifejlesztése hónapok alatt történt meg, HIV elleni vakcinára azonban lassan négy évtizede várunk hiába.
2021. május 24. 16:49 Itt vannak a jó hírek az Adria felé tekintgetőknek Nem várnak az enyhítéssel a hétvégéig.
2021. május 24. 16:14 Furcsa állításai vannak a koronavírus-járvány indulásáról az amerikai titkosszolgálatnak 2019 novemberében három vuhani tudós kórházba került. Hogy mivel, nem tudni.
Ha itt vezet, figyeljen: betiltották az elakadásjelző háromszöget, helyette speciális lámpát kell használni