INFORÁDIÓ 
2020. augusztus 9. vasárnap
Emőd

űrkutatás

2017.06.15. 14:44

Így telepítené be a Marsot az amerikai milliárdos

Egymillió embert juttatna el a Marsra a következő 50-100 évben Elon Musk - derül ki az amerikai milliárdos, a SpaceX vállalat vezetője által papírra vetett tervekből, amelyet a New Space folyóirat ismertetett.
2017.06.13. 19:54

Ez a Mars-utazás legnagyobb kihívása

Legjobb esetben is 16 év kell még ahhoz, hogy a NASA űrhajósai elindulhassanak a Marsra, az amerikai űrkutatási hivatal azonban már most bemutatta azokat az asztronautákat, akiket kiszemelt a feladatra. Már maga az utazás is lényegesen tovább tart majd, mint bármi, amit eddig ember tett a távoli űrben. Kereszturi Ákos űrkutató az InfoRádió Szigma a holnap világa című tudományos magazinműsorban azt mondta: a műszaki kihívás mellett az a legkeményebb feladat, hogy évtizedekig kell folyamatosan biztosítani az anyagi fedezetet a kutatómunkához.
2017.05.22. 12:48

Párizzsal és Moszkvával kopogtatunk be a világűrbe

Több mint két és félmilliárd forintot szán a kormány jövőre arra, hogy Magyarországnak helye legyen az Európai Űrkutatási Intézet (ESA) asztalánál - számol be a benyújtott törvényjavaslat alapján az mfor.hu
2017.05.07. 11:57

Így érkezik el az első séta a Marson

A NASA tervei szerint 2019-ben beindulna a Mars-expedíció egy Hold körüli űrbázis kialakításával. 2033-ban pedig elérhetik az első űrhajósok a Marsot és megtörténhet az első séta a vörös bolygó felszínén. Az ehhez szükséges szellemi kapacitás rendelkezésre áll, a Mars-utazás azonban pénz kérdése - mondta el az InfoRádiónak Sárneczky Krisztián csillagász, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának munkatársa.
2017.05.02. 19:16

Az űrkutatókat is meglepte a "nagy üresség"

A Szaturnusz és gyűrűi között nagyjából kétezer kilométer széles, viszonylag pormentes sáv tátong, a "nagy üresség" a Cassini űrszonda adatait elemző tudósokat is meglepte - írta az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).
2017.04.27. 18:29

Egy valódi sikertörténet válik köddé hamarosan

Húsz év után véget ér a Cassini űrszonda küldetése a Szaturnusznál, amely eddig, a csillagászok számára is meglepő adatot mért, például az óriásbolygó gyűrűrendszeréről. „A Szaturnusz gyűrűi apró kövekből, kavicsokból, porszemcsékből állnak, és a kiterjedéséhez képest nagyon vékonyak a gyűrűi” - mondta az InfoRádió Szigma – a holnap világa tudományos magazinműsorában Szabados László, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati Kutatóintézetének munkatársa.
2017.04.15. 09:09

Mars-utazás és űrugrás – itt a programkínálat

Az Amerikai Űrügynökség, a NASA Mars-utazásban gondolkodik, az Európai Űrügynökség a Holdat vizsgálná, de jelenleg az emberes űrutazásokhoz legközelebb a Virgin Galactic áll, ami űrugrásokat kínál majd az űrturistái számára – sorolta a törekvéseket és terveket az InfoRádiónak Bacsárdi László, a Magyar Asztronautikai Társaság főtitkára.
2017.04.07. 21:37

Csodakép a Jupiterről

Most a Jupiter szokatlanul közel van a Földhöz és különösen fényes.
2017.03.15. 06:51

Űrhajósokat toboroznak holdutazáshoz

Nyílt pályázaton keres űrhajósokat a holdutazáshoz a Roszkoszmosz - jelentette be az orosz űrkutatási vállalat igazgatóhelyettese, Alekszandr Ivanov keddi moszkvai sajtótájékoztatóján.
2017.02.28. 21:35

Elkészült a Magyar Űrkatalógus

Magyarországra látogatott Johann-Dietrich Wörner, az Európai Űrügynökség (ESA) vezetője. Ez alkalomból mutatta be a Tudományos Ismeretterjesztő Társaság a "Magyar Űrkatalógust".
2017.02.23. 14:27

Mégiscsak befogták a Dragont

Sikerült a Nemzetközi Űrállomás (ISS) űrhajósainak befogniuk egy robotkar segítségével a SpaceX amerikai magáncég Dragon teherűrhajóját.
2017.02.18. 22:48

El kellett halasztani a rakéta indítását

Utolsó pillanatban üzemzavar lépett fel a SpaceX amerikai magánvállalat Falcon 9 típusú hordozórakétájával, amiért el kellett halasztani a szombati indítást a floridai Kennedy Űrközpontból.
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018