Infostart.hu
eur:
385.31
usd:
332.05
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv
Nyitókép: Getty Images/ Oscar Wong

Egy kamasz volt a 46 iskolát érintő bombariadó "gazdája"

Elfogták a rendőrök. Levelet írt az érintett iskoláknak. A fiú teljes körű beismerő vallomást tett.

Egy 15 éves fiút fogtak el a héten történt, 46 iskolát érintő bombafenyegetés ügyében való nyomozás során pénteken - közölte Kész-Varga Mónika rendőr alezredes, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szóvivője.

Kész-Varga Mónika szombati budapesti sajtótájékoztatóján a "tegnapelőtti, iskolákat érintő bombafenyegetésekkel kapcsolatos nyomozásról" elmondta, a KR NNI Kiberbűnözés Elleni Főosztályán indult büntetőeljárás terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt. Összesen 46 budapesti és vidéki oktatási intézmény kapta meg ugyanazt a robbantással fenyegető levelet - idézte fel.

Hozzátette, a szakértők azonosították a levelek feladóját, egy 15 éves fiút, aki Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, egy kis településen él. A KR NNI kiberbűnözés elleni nyomozói, valamint a miskolci egysége közösen január 31-én elfogta az elkövetőt, aki elmondása szerint nem csodálkozott azon, hogy a rendőrök megjelentek nála. A nyomozók és a bűnügyi szakemberek a terhelt lakóhelyén, egy családi házban kutatást hajtottak végre, ennek során lefoglalták elektronikai eszközeit, valamint adatmentéseket végeztek - részletezte a szóvivő.

A fiatalembert az előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt, majd bűnügyi őrizetbe vették. A gyanúsított teljeskörű beismerő vallomást tett, elmondta, hogy célja a fenyegetés volt, félelmet akart kelteni a diákokban, azt akarta, hogy rémüljenek meg és fussanak el az iskolákból - tette hozzá Kész-Varga Mónika.

Azt is elmondta, hogy a fiú az oktatási intézményeket találomra választotta ki, bár ezek között szerepelt az a szakképző iskola is, ahová járt. Azt már két hónapja nem látogatja, elmondása szerint már elege volt belőle, és nem akart tovább tanulni.

Az általa elküldött e-mail teljesen megegyezett a január 23-án közel háromszáz oktatási intézménybe érkezett levél tartalmával, tehát kimásolta és úgy küldte el a levél szövegét a gyanúsított - mutatott rá Kész-Varga Mónika.

Hangsúlyozta, hogy a rendőrség minden ilyen fenyegetést komolyan vesz, kiemelten kezel, és határozottan fellép a bűncselekmények felderítése és megakadályozása érdekében. Aki ilyet tesz, annak tisztában kell lennie azzal, hogy amit csinál, az büntetendő, és vállalnia kell tettéért a felelősséget - fogalmazott a szóvivő.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×