Infostart.hu
eur:
385.27
usd:
331.68
bux:
122040.03
2026. január 16. péntek Gusztáv
Hókotró és sószóró munkagép a XII. kerületi Béla király úton 2017. április 19-én.
Nyitókép: Mohai Balázs

Téli gumi nélkül most senki ne induljon útnak Budapesten

Ahogy a meteorológia előre jelezte, éjjel leesett az első hó Budapesten. A takarítási munkálatokkal kapcsolatban Varga Csabát, a BKM FKF Köztisztasági Divízió főigazgatóját kérdeztük.

A Budapesti Közművek immár hármas téli fokozatban végzi a téli síkosságmentesítési feladatait: csütörtök este 6 órától – 12 órás műszakban – kezdték kezelni az útfelületeket, preventív szórást végezve. Magyarán előszórva várták a havazást annak érdekében, hogy minél „közlekedhetőbbek” maradjanak az úttestek – fogalmazott az InfoRádióban Varga Csaba péntek reggel.

A prioritásokat illetően elmondta, elsőként a hidakat, felüljárókat, az autópályák bevezető szakaszait, a főútvonalak és hegyvidéki útfelületeket, illetve a BKV-buszok útvonalait takarítják, majd ezt követően következnek a mellékvonalak megtisztítása. A főigazgató elmondása szerint nincs tudomása olyan fővárosi útszakaszról, ahol ne járnának a buszok.

Tájékoztatása szerint több mint 50 célgéppel takarítják az utakat, vagyis „üzemképességük a szintnek megfelelő”. Mindazonáltal a síkosságmentesítés, a hóeltakarítás hivatalosan is egy több szereplős feladat, tehát a társasházkezelőkre, ingatlantulajdonosokra is feladat hárul, akiknek a járdáknak a takarítását kell elvégezniük – emlékeztetett. A BKM FKF a közjárdáknak, az ingatlanokhoz nem kapcsolódó járdáknak és az aluljárók lépcsőinek takarítását végzi.

Varga Csaba arra is felhívta a figyelmet, hogy reggel 6 órától hómunkás felvételt hirdettek 12 órás műszakban. Az autósoknak üzenve hangsúlyozta: akinek a mostani időjárási körülmények között nincs téli gumija, inkább ne induljon útnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: Kína nyomás alá tudta helyezni Oroszországot

Bendarzsevszkij Anton: Kína nyomás alá tudta helyezni Oroszországot

Külső tényezők növelik Ukrajna és Oroszország kompromisszumkötésre való hajlandóságát – mondta az InfoRádióban Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Beszélt annak jelentőségéről is, hogy Kína leállította az orosz áram vásárlását.

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Forrong a világ, cikázik a forint

Forrong a világ, cikázik a forint

Miközben a világ még a meghökkentő venezuelai eseményeket sem emésztette meg, Donald Trump amerikai elnök már az iráni katonai beavatkozást mérlegeli, Grönland megszerzéséről beszél és újabb támadást indított a Fed elnöke ellen. A héten így a befektetők a geopolitikai feszültségekre figyelnek, illetve Japánra, ahol az a kérdés, hogy Tokió közbelép-e a jen gyengülésének megállítása érdekében. A friss amerikai ipari termelési adat eközben vegyes képet mutat: a termelés bővült, de a várakozásoktól elmaradó mértékben. A forint az elmúlt 5 napban enyhe erősödést mutat az euróval szemben, míg a dollárnál éppen fordított jelenséget figyelhetünk meg, a mai napon pedig még nem találta meg az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×