Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
325.75
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: MSZP/Facebook

Megnevezte jelöltjét az MSZP a tolnai időközi választásra

2025. január 12-én tartják Tolna vármegyében az időközi választásokat, amit Potápi Árpád Jánosnak, a Fidesz országgyűlési képviselőjének októberi halála indokolt. Az MSZP online sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy kit indít.

Harangozó Gábor agrárpolitikust indítja a Magyar Szocialista Párt (MSZP) a január 12-i időközi országgyűlési képviselő-választáson a Tolna vármegyei 2. számú egyéni választókerületben – jelentette be az ellenzéki párt elnöke szombaton online sajtótájékoztatón.

Komjáthi Imre azt mondta, pártja számára nagyon fontos, hogy egy szociálisan érzékeny, helyi gyökerekkel rendelkező ember vállalja a megmérettetést, és legyen majd a helyiek képviselője.

„Nagyon fontos számunkra, hogy olyan ember legyen, aki nemcsak érti, hanem érzi is a helyiek problémáját" – fogalmazott a pártelnök, hozzátéve: megtalálták az emberüket Harangozó Gábor személyében, akinek jelentős európai parlamenti múltja van, „harcedzett politikus”, valamint agrár szakpolitikus.

Szavai szerint ez utóbbi azért fontos, mert Tolna vármegyében jelentős az agrárium, és nagy szerepet szeretnének neki szánni.

Harangozó Gábor nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy ő indulhat az MSZP jelöltjeként a választáson, és azt mondta: a politikában a legfontosabb az, mit tudunk tenni az emberekért, mit tudunk megvalósítani, hogy jobb legyen az életük.

Közölte: 22 éve foglalkozik vidékfejlesztéssel, ez volt a területe az Európai Parlamentben is, és a magyar Országgyűlésben a mezőgazdasági bizottság alelnöke volt.

„Olyan munkám van, amivel bejárhattam az egész világot, és hatalmas nemzetközi kapcsolatrendszerrel is rendelkezem. Én most azért vállalkoztam arra, hogy ezen a választáson a saját megyém felvirágoztatásáért megküzdjek, mert hiszek abban, hogy ezzel a kapcsolatrendszerrel, azzal a tudással, amit sikerült fölhalmoznom, hatalmas eredményeket érhetünk el” – fogalmazott az ellenzéki politikus.

Kifejtette, szerinte egy egyéni választókörzetben nem az az igazi feladata egy képviselőnek, hogy "jól oda tudjon vágni az ellenfelének", hanem az, hogy olyan képviselő legyen, aki mindenkivel szót tud érteni. Azt hiszem, hogy nekem ez az egyik legnagyobb erősségem - tette hozzá Harangozó Gábor.

A sajtótájékoztató végén Komjáthi Imre arra kérte a választókat, január 12-én szavazzanak Harangozó Gáborra, hogy legyen egy olyan képviselőjük, aki "nemcsak érti, hanem érzi is az ő problémájukat".

Az MSZP elnöke arra kéri azokat a demokratikus ellenzéki pártokat, amelyek nem vállalták a megmérettetést, hogy segítsék és támogassák Harangozó Gábort abban, hogy ő legyen a „térség követe”.

Az időközi választást Potápi Árpád János október 17-i halála miatt kellett kiírni, aki 2022-ben a vármegye délnyugati részét lefedő, dombóvári székhelyű egyéni választókerületben a Fidesz–KDNP közös jelöltjeként szerzett mandátumot.

Potápi Árpád halála után a Nemzeti Választási Bizottság október 31-i ülésén döntött a Tolna vármegyei 2-es számú országgyűlési egyéni választókerületben tartandó időközi választás kitűzéséről.

A választókat november 22-éig értesítik arról, hogy szerepelnek a névjegyzékben, a kampány november 23-án kezdődik, az ajánlásokat ettől az időponttól gyűjthetik az indulni szándékozók. Az országgyűlési egyéni választókerületben induló jelölteknek 500 érvényes ajánlást kell összegyűjteniük, az ajánlásokat december 6-án 16 óráig kell leadniuk a választási bizottságnál.

Azok a választópolgárok, akik a szavazás napján nem tartózkodnak Magyarországon, január 3-án 16 óráig kérhetik felvételüket a külképviseleti névjegyzékbe. Az átjelentkezési kérelmeket január 3-án 16 óráig lehet benyújtani.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×