Infostart.hu
eur:
355.38
usd:
308.53
bux:
133037.49
2026. június 11. csütörtök Barnabás
Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke beszédet mond a párt Rendet Borsod megyében! címmel tartott demonstrációján Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal épülete előtt 2020. február 16-án.
Nyitókép: MTI/Vajda János

Novák Előd másodfokon bűnös

Többrendbeli rongálás, egy szivárványos zászló eltávolítása, illetve egy plakát lefestése miatt 1,1 millió forintos pénzbüntetésre ítélte kedden a Fővárosi Törvényszék Novák Elődöt, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselőjét.

A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék néhány ponton megváltoztatta a nem jogerős határozatot korábban meghozó Budai Központi Kerületi Bíróság végzését, így például a garázdaság bűncselekményét nem állapította meg. A pénzbüntetés mértéke megegyezik az elsőfokú bíróság által megállapítottal.

A vádirat szerint Novák Előd 2019-ben festékkel rongált meg egy plakátot a XI. kerületi Budapesti Művelődési Központban. Az országgyűlési képviselő szerint a kiállított plakát a melegpropagandához kapcsolható, ő pedig - a védekezése értelmében - a véleményét nyilvánította ki tettével. A másik esetben a politikus 2020-ban az Újbudai Önkormányzat épületéről távolított el egy szivárványos zászlót hasonló indokkal. Novák Előd ellen egy harmadik esetben is eljárás indult, miután ugyancsak 2020-ban a budapesti Városházáról vette le a szivárványos zászlót. Utóbbi történetben végül jogerősen figyelmeztetésben részesítették, a bíróság megállapítása szerint az ügyben "büntetés kiszabása nem volt indokolt".

A Fővárosi Törvényszék ítéletének keddi indokolásában elhangzott, hogy Novák Előd védekezése nem elfogadható, cselekményei túlmutatnak a véleménynyilvánításon, és a társadalomra veszélyesek. A bíróság arra is kötelezte a vádlottat, hogy a szivárványos zászló, illetve a plakát helyreállításának 50, illetve 70 ezer forint körüli költségeit kamatostól fizesse meg. Az utolsó szó jogán Novák Előd egyebek mellett elmondta, országgyűlési képviselőként többször javasolta már a Parlamentben, hogy az általa melegpropaganda-termékeknek nevezett tárgyakat ki lehessen tiltani a közösségi terekről, a közterületekről.

Címlapról ajánljuk
Örülhetnek a napelemesek: meghosszabbította a lakossági pályázat határidejét a kormány

Örülhetnek a napelemesek: meghosszabbította a lakossági pályázat határidejét a kormány

Megkönnyebbülhetnek, akik már megkezdték a lakossági napelemes beruházásukat, de bajban voltak a június 15-i határidő miatt, mert szeptember 30-ig befejezhetik a beruházást, mert meghosszabbította a kormány a határidőt.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Erősödik a forint - Döntött az EKB

Erősödik a forint - Döntött az EKB

A forint szűk sávban mozgott csütörtökön. A legfontosabb esemény az volt, hogy az Európai Központi Bank 25 bázispontos kamatemelést hajtott végre, az irányadó betéti rátát 2,25 százalékra emelve az elhúzódó energiaválság és a gyorsuló infláció miatt. Christine Lagarde jegybankelnök az iráni háború okozta magasabb energiaárakra hivatkozva hangsúlyozta, hogy az inflációs kockázatok egyértelműen felfelé mutatnak, a kamatemelés pedig minden lehetséges forgatókönyv megvalósulása esetén indokolt lenne.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×