Infostart.hu
eur:
364.19
usd:
325.63
bux:
143870.93
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Novák Katalin köztársasági elnök kinevezi Horváth Gábor közgazdászt, kockázatkezelési szakembert a Költségvetési Tanács új elnökének a Sándor-palota Tükörtermében 2023. december 12-én.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Az új vezető mellé új feladatokat is kapott a Költségvetési Tanács

Tizenkét év után új elnöke lett a Költségvetési Tanácsnak, a december 12-én kinevezett Horváth Gábor január 10-én váltja majd Kovács Árpádot. Az elemző szerint vészterhes időszakban jött a váltás.

Az Infostart is beszámolt róla, hogy vezetőváltás történt a Költségvetési Tanácsban, Kovács Árpád leköszönő elnököt, az Állami Számvevőszék korábbi vezetőjét Horváth Gábor közgazdász (nyitóképünkön) váltja a pozícióban. Az új elnököt december 12-én eskette fel Novák Katalin köztársasági elnök a Sándor-palotában.

A Portfolio összefoglalta, mik a Költségvetési Tanács 6 évre kinevezett elnökének feladatai:

  • véleményezi a tervezés alatt álló és elfogadás előtt álló költségvetéseket, szükség esetén figyelmeztetéseket fogalmaz meg,

  • elemzi éven belül a makrogazdasági és költségvetési folyamatokat, ezen keresztül jelzéseket küld a kormánynak és a piaci szereplőknek,

  • vizsgálja az alkotmányos adósságszabály teljesülését,

  • valamint szükség esetén vétót gyakorol.

A portál elemzője szerint

Horváth Gábor nem könnyű időszakban kapta meg a tisztséget.

A bizonytalan külső környezet (változó nemzetgazdaság, kérdéses uniós fiskális szabályok), az instabil lábakon álló idei és jövő évi büdzsé, a sokszor rendeleti úton átírt költségvetések, a hiánycélok elmúlt időszakban látott sorozatos emelése mind gyengítik a költségvetési politika hitelességét - írja a szakértő. Úgy látja, mintha az ezzel kapcsolatos problémákat a kormány is felismerte volna, hiszen létrejött egy új testület, a Pénzügyminisztérium vezetésével a Költségvetési Munkacsoport, ám ennek gyakorlati jelentőségét egyelőre kevéssé látni.

Hozzáteszi, mindezek mellé a jegybanktörvény idei módosítása változást hoz a KT feladatkörében is. Az új szabályozás szerint a Tanács véleményezési jogkörében értékeli a Magyar Nemzeti Bank tőkeellátottságának megfelelőségét.

Úgy véli, érdekes lesz látni, ebben a mátrixban hogyan fogja értelmezni szerepét a KT új elnöke, a háromtagú testület milyen kommunikációt és politikát fog folytatni, amikor véleményezni fogja a kormány fiskális politikáját.

Hangsúlyozza, az elmúlt 1-1,5 évben a Költségvetési Tanács által kiadott dokumentumokban érezhető volt a kormányzati pénzügyi politikával szembeni erőteljesebb kritika, ám effektív fenntartásokat, vagy vétót nem fogalmazott meg a testület. Ám hozzáteszi, a jegybankelnök és a kormány közötti gazdaságpolitikai viták beszűrődtek ebbe a szervezetbe is, ugyanis egy évvel ezelőtt például a Tanács úgy adta ki a véleményét a rendeleti költségvetésről, hogy azon nem szerepelt Matolcsy György jegybankelnök aláírása.

A portál elemzője azt is leszögezi, nem kizárt, hogy a költségvetési céljait mostanában rendszeresen újragondoló kormány akár új helyzetbe is kerül 2024-től az új KT elnök megérkezésével.

Címlapról ajánljuk
Elfogadták a gyermekvédelmi törvényt is – sorozatban szavaz az Országgyűlés, Magyar Péter máris reagált

Elfogadták a gyermekvédelmi törvényt is – sorozatban szavaz az Országgyűlés, Magyar Péter máris reagált

Vagyonvédelmi hivatal, Bászna-ügy, médiatanács, ügynökakták – szavazásdömping kedden az Országházban. A Fidesz és a KDNP „gendertörvénynek” nevezte és a gyermekvédelmi törvény ellen szavazott, Magyar Péter miniszterelnök rögtön reagált. Most zajlik a titkos szavazás a vagyonvédelmi hivatal újabb elnökhelyetteseiről.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×