Infostart.hu
eur:
391.41
usd:
331.74
bux:
110890.98
2025. december 23. kedd Viktória
A Szent Miklós hajó indulás előtt a siófoki kikötőben a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) 177. hajózási szezonjának első napján, 2023. április 8-án.
Nyitókép: MTI/Katona Tibor

Hatalmas tervei vannak a Bahartnak a Balatonon

Nagyszombaton elindult a Bahart első hajója, kezdetét vette a 177. hajózási szezon.

Legalább olyan jó évet szeretne zárni 2023-ban a Balatoni Hajózási Zrt., mint amilyen a tavalyi év volt a cég számára. Ezért számos újítást, menetrendi változtatást, több programújdonságot vezetett be és tervez a későbbiekben.

Az igényekre reagálva idén már tavasszal több programhajót indít a Bahart, és ahol lehet, mintegy 20 százalékkal növeli azok kapacitását a társaság – sűrűbben és nagyobb hajókkal indulnak például majd a nyári bulihajók és a gyerekprogramok is. Néhány járat hamarabb indul el tavasszal, mint a korábbi években, a főszezonban pedig sűrítik a hajóindításokat a legnépszerűbb útvonalakon. A büfékínálatukban helyi partnerek borai, kézműves sörei szerepelnek, ami jó döntésnek bizonyult. Lesz a Balatoni Körrel egy Gasztrokomp rendezvény, megújul a gyereknapi hajó is – mondta el az InfoRádióban Veigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója.

A Bahart megújítja mind a tíz, általa üzemeltetett balatoni kikötőt,

ezért egy ötéves programban mindegyiket sorra veszik.

"Tavaly Balatonboglár, az idei évben Siófok, Szigliget, illetve Balatonfüred van soron. Ezekben a kikötőkben vizesblokkokat újítunk fel, mólókat cserélünk, wifi-szolgáltatást építetünk ki, úgyhogy számos kikötőben már idén is kézzelfogható jele lesz ezeknek a fejlesztéseknek" – sorolta.

Azzal kapcsolatban, hogy a Covid hatásait lassan hátrahagyva az elmúlt egy-két évben már nőtt a belföldön utazó, illetve a beutazó külföldiek száma, Veigl Gábor elmondta: utasszámban, árbevételben, eredményességben folyamatosan erősödött a cég, amely szeretné az idén legalább a tavalyi sikert elérni. Összességében 2,1 millió utasuk volt 2022-ben, ez a minimális céljuk 2023-ra is.

A jegyárakon minimális mértékben emeltek,

a vezérigazgató szerint ez az elvégzett hatékonyság-javításnak, fejlesztéseknek, illetve annak köszönhető, hogy az utasszám folyamatosan emelkedik.

Megjegyezte: tavaly óta online is lehet jegyeket venni, ez egyre népszerűbb az utasok körében. A lehetőség további népszerűsétésére kampányokat terveznek idén, így aki online vásárol, alkalmanként kedvezményes áron juthat majd jegyhez.

(A nyitóképen: A Szent Miklós hajó indulás előtt a siófoki kikötőben a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) 177. hajózási szezonjának első napján, 2023. április 8-án.)

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Síelni megy? Erről ne feledkezzen meg!

Síelni megy? Erről ne feledkezzen meg!

Akár a helikopteres mentés költségeire is nyújt fedezetet a megfelelően megválasztott biztosítás – mondta el az InfoRádióban Kozma Gábor, az Insura.hu vezérigazgatója.
VIDEÓ
Padlógázzal jönnek a kínaiak, összeomlik a Tesla - Látványos átalakulás történik az autópiacon

Padlógázzal jönnek a kínaiak, összeomlik a Tesla - Látványos átalakulás történik az autópiacon

Mérsékelt növekedést mutat az EU autópiaca, a volumen viszont továbbra is nagyjából harmadával elmarad a Covid előtti szintektől. A valódi sztori viszont nem is a darabszámokban keresendő, hanem a piac struktúrájának átalakulásában. Az elektromos hajtások törnek előre, miközben a benzin-dízel vonal látványos ütemben zsugorodik. Eközben a gyártói oldal egy másik, de mégis a piaci struktúra átalakulásával összefüggő történetet mesél el. Az elektromos autózásban erős kínai gyártók törnek be a piacra, mostanra érdemi szeletet kihasítva abból, miközben az "európai nagyok" közé tartozó Stellantis komoly piacvesztést szenved el, és a Tesla vonzereje is jelentősen csökken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 23. 10:34
×
×
×
×