Infostart.hu
eur:
385.67
usd:
331.41
bux:
120687.23
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
A Himnuszt éneklik az Országgyűlés alakuló ülésén a Parlamentben 2022. május 2-án. Középen Áder János köztársasági elnök.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Csökkent az államtitkárok és helyettesek száma az új kormányban

A mérséklődés ellenére több államtitkár dolgozik a kabinetminiszter, a belügyminiszter és a honvédelmi miniszter mellett.

2010-ben Orbán Viktor a korábbi szocialista éránál takarékosabb államot ígért. Akkor csökkent is a miniszterek száma, ám vezetői pozícióban lévők száma egyre nőtt az évek során. Az ötödik Orbán-kormányban többéves növekedés után először csökkent az államtitkári, helyettes államtitkári kar nagysága, írja a 24.hu.

A Bajnai-kormány leköszönésekor a miniszterelnök mellett 15 miniszter és 20 államtitkár volt hivatalban, 2010-ben - az első fideszes kétharmad kezdetén - a nyolc miniszer mellett 42 államtitkárral kezdte működését a baloldali kormányzást felváltó új kormányzati struktúra. 2014-ben ötven fölé nőtt az államtitkári létszám, 2018-ban már hetvennél is többen lettek, 2021-re pedig már 76 államtitkár volt hivatalban.

A mostani új kormányban 6-tal kevesebb, 70 államtitkár van, eggyel több minisztérium és változatlanul 14 fős miniszteri létszám maradt a miniszteri posztok megszűnése miatt. Az előző ciklusban volt, hogy a helyettes államtitkárok száma elérte a 122-t, mostanra ez a szám 111-re csökkent.

A változást az eredményezte, hogy a Miniszterelnökségen 12 helyett mostanra már csak 10 államtitkárság maradt.

A Kásler Miklós által vezetett Emberi Erőforrások Minisztériuma megszűnt, feladatait átszervezték a Belügyminisztériumba és az újonnan létrejött Kulturális és Innovációs Minisztériumba.

Kisebb lett a Palkovics László által vezetett tárca is: a korábbi 10 államtitkár helyett mostanra csak 6-an maradtak (igaz, 13 helyettes államtitkárral).

A Pénzügyminisztériumban 7 helyett csak 5 államtitkár és 8 helyettes államtitkár dolgozik Varga Mihály vezetése alatt.

A kormányba visszatérő, Lázár János építési-és beruházás miniszter mellé csak 4 államtitkárt neveztek ki.

Navracsics Tibor mögött, aki ebben a ciklusban önálló tárca nélkül, a Miniszterelnökségbe betagozódva dolgozik, 3 államtitkár áll.

A legtöbb államtitkár a Miniszterelnöki Kabinetirodánál dolgozik: a korábbi 4-5 államtitkár helyett 12-en, és a tavalyi 6 helyettes államtitkár helyett most 16-an vannak Rogán Antal mellett. Ugyanakkor a kancellárián van a legtöbb helyettes államtitkár: a korábbi 17-hez képest ebben a ciklusban 18-an vannak.

A Honvédelmi Minisztérium is bővült: miután megkapta a sport területét, három helyett öt államtitkára és hat helyettes államtitkára lett a tárcának.

Címlapról ajánljuk
Nemzeti Petíciót indít a kormány
Kormányinfó percről percre

Nemzeti Petíciót indít a kormány

Részletek jönnek a KRESZ módosításáról, a tűzifaprogram bővítéséről, a téli időjárás hatásai elleni védekezésről, a magyar gazdaság adatairól, ukrajnai és uniós ügyekről, valamint természetesen a héten bejelentett április 12-ei választási eltelő időszakról. Tartson velünk!

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×