Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
A photo of a beach at Balaton lake in Hungary
Nyitókép: Risto0/Getty Images

Már nem csak az fontos, melyik „a legjobb” balatoni strand – lista

Különböző kategóriák vannak a versengésben, ez alapján a fogyasztók is dönthetnek, hol mártózzanak meg.

A balatoni strandminősítő megmérettetésre az idén 45 strand üzemeltetője jelentkezett, közülük a legmagasabb pontszámot a vonyarcvashegyi Lido strand kapta, és 28 strand nyerte el a legjobbaknak járó, ötcsillagos Kék Hullám Zászlót – hangzott el a Balatoni Szövetség (BSZ) díjkiosztó ünnepségén csütörtökön Révfülöpön. (A listát lásd a cikk végén.)

Juhász Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szakmai igazgatója összegezte, hogy a kormány 2017-ben indított strandfejlesztő programjának első négy ütemében országos szinten 139 strand 11,6 milliárd forint támogatásban részesült, ebből 97 volt balatoni, 8,8 milliárd forintnyi forrást elnyerve. A program legutolsó, nyár elején lezárult ötödik ütemében pedig 57 balatoni projekt 1,6 milliárd forint támogatáshoz jutott – mondta, hozzátéve, hogy ennek köszönhetően megújultak és családbarátabbá váltak a fürdőhelyek, egységesebb lett a balatoni strandok arculata.

Az utolsó fejlesztési ütem legfontosabb feladata a részleges akadálymentesítés, a strandok infrastruktúrájának fejlesztése, vízi- és pihenőeszközök beszerzése, valamint vízi megállóhelyek és kerékpáros szervízpontok kialakítása volt – tette hozzá.

A nevezők hagyományosan egytől öt csillagig kaptak értékelést szolgáltatásaik színvonala alapján.

A pontozás során vizsgálták egyebek közt

  • a parkolási viszonyokat,
  • a vizesblokkok állapotát,
  • az akadálymentesítést,
  • a virágosítást,
  • a gyep és
  • a meder állapotát,
  • a játszótereket,
  • a sportolási lehetőségeket és
  • a gyerekbarát szolgáltatásokat. Nézték
  • a strandi vendéglátóhelyek kínálatát is, fontosnak tartva a helyi termékek jelenlétét

– tette hozzá.

A díjkiosztón elhangzottak szerint 28 balatoni strand érdemelte ki a legjobbaknak járó ötcsöllagos Kék Hullám Zászlót, 14 strandra négycsillagos, 1 strandra háromcsillagos és 2 strandra egycsillagos zászlót tűzhetnek ki.

Az idén újra

meghirdették a Balaton Családbarát Strandja és a Balaton Legzöldebb Strandja különdíjakat. Az előbbit Alsóörs községi strandja, az utóbbit a gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el.

Idén új elismeréseket is kiosztottak. A Balatoni Kör meghirdette a Balaton Gasztro-Strandja díjat, amit Balatongyörök községi strandja nyert el, ahol példamutatóan, egész évben üzemelnek minőségi kínálattal rendelkező vendéglátóhelyek.

Az MTÜ idén először kiosztott különdíját Balatonberény községi strandja kapta kiemelkedő szerepléséért.

A Balatoni Turizmus Szövetség különdíját a Balatonakali Mandulavirág Strand nyerte.

A Kék Hullám Zászló 2022-es birtokosai a turizmus.com összeállítása szerint: a csopaki, a máriafürdői, a zamárdi nagy strand, a gyenesdiási Lidó és a Játék, az alsóörsi községi, a szárszói, a szigligeti, a füredi Kisfaludy és Eszterházy, a berényi községi, az akali Mandulavirág, a györöki, az almádi Wesselényi, a keszthelyi Városi és a Libás, a vonyarcvashegyi Lidó, a fonyódi Panoráma, a lellei Napfény strand és Élményfürdő, az ábrahámhegyi, a földvári Keleti, a révfülöpi Napfény Camping strandja, a füzfői fövenyes és Tobruk, a fenyvesi központi és a berényi Naturista strand büszkélkedhet egy éven át a Kék Hullám Zászlóval és ötcsillagos minősítéssel.

Zászlót és négy csillagot kapott a keszthelyi Helikon, az örvényesi Legisly Beach, a fenyvesi Alsó és a Csalogány, a fonyód-bélatelepi, a földvári nyugati, az udvari Fövenyes, a révfülöpi Szigeti és Császtai strand, a badacsonytomaji Városi, az almádi-káptalanfüredi, a boglári Platán és a szántódi Rigó utcai strand.

Balatonszemes három strandja fenntartójának még lesz dolga fürdőzőhelyei színvonalának emelésében.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nincs már messze az a gyógyszer, amitől újra kinőhet a fogunk

Nincs már messze az a gyógyszer, amitől újra kinőhet a fogunk

Az állatkísérletek után hamarosan embereken is elkezdik tesztelni japán kutatók azt az újfajta gyógyszert, ami segíthet a fogukat elvesztő betegeknek. Az eljárás először kisgyermekeknek jelenthet segítséget, de ha a gyógyszer engedélyeztetése sikerrel jár, akkor nem olyan sokára a felnőttek is igénybe vehetik.

„Nem számítok katonai intervencióra Grönlandon" - közölte az amerikai képviselőház elnöke

Mike Johnson a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában úgy fogalmazott: Grönland nem az Egyesült Államok területe, de a Dániához tartozó autonóm sziget földrajzi elhelyezkedése okán stratégiai fontosságú "nemcsak az Egyesült Államok, hanem a világ összes szabadságszerető népe számára".
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×