eur:
393.77
usd:
365.46
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Nyitókép: Pixabay

Erre futhat majd az országot körbeölelő M9-es gyorsforgalmi

Az M0-s hiányzó szakaszai előkészítés alatt állnak. Az M1-es autópályát Esztergommal összekötő M100-as kivitelezése idén kezdődik.

Az M9-es gyorsforgalmi út nyomvonaláról egyeztetett Somogy, Tolna, Baranya és Bács-Kiskun megye képviselőivel az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára Szekszárdon.

Mosóczi László az egyeztetés után elmondta: a kormány megkezdte a gyorsforgalmi úthálózat kiegészítését gyűrű irányú elemekkel, ennek egyik része az M9-es út, a "külső gyűrű".

"Közösen gondolkodtunk képviselőkkel, megyei közgyűlési elnökökkel, polgármesterekkel azon, hogy a Magyarország hosszú távú társadalmi érdekeit meghatározó gyorsforgalmi úthálózat elemei milyen nyomvonalon haladjanak" – mondta az egyeztetésről az államtitkár.

Közölte:

az M9-es Kőszegtől Szombathelyet, Körmendet, Zalaegerszeget érintve Kaposvárnál érné el a somogyi térséget.

Kaposvártól Szigetvár, Pécs, Mohács érintésével jutna el Bács-kiskun megyéig, vagy a meglévő Szent László hidat felhasználva Dombóvár, Szekszárd irányba folytatódhat. A gyorsforgalmi út alföldi szakasza Szegedtől Békéscsabán, Debrecenen át Nyíregyházáig haladna.

A kormány azután tud dönteni, hogy az érintettekkel konzultálva mindkét nyomvonalat megvizsgálják a szakértők – jegyezte meg.

Az államtitkár az egyeztetésen ismertette: a Pécs–Szigetvár szakasz tervezés alatt van, és megkezdték az előkészítését a Szigetvár–Barcs szakasznak, míg a Kaposvárt Szigetvárral összekötő rész jelenleg csak koncepció. Az M60-as Pécs és Mohács között megépült, és elkezdték a szekszárdi Szent László hídhoz kapcsolódó 51-es úttól az 54-es és 53-as útig tartó szakasz előkészítését.

Beszámolt arról, hogy az út Szeged és Debrecen közötti szakaszának elkészült a részletes megvalósíthatósági tanulmánya, amely Békéscsabáig egy, Békéscsaba és Debrecen között két nyomvonalat javasol. Az egyik vonal a mai 47-es úttal párhuzamos, a másik attól keletre, a román határhoz közel futna.

Közölte azt is, hogy

az M0-s hiányzó szakaszai előkészítés alatt állnak, a 10-es és 11-es út közötti rész tervezési stádiumban van. Az M1-es autópályát Esztergommal összekötő M100-as kivitelezése idén kezdődik.

Mosóczi László hangsúlyozta: a kormány útprogramjának célja, hogy az ország bármely településéről 30 percen belül elérhető legyen egy négysávos gyorsforgalmi út. 2016-ban ez az elvárás a települések fele, a lakosok háromnegyede számára teljesült, 2025-re a települések háromnegyede, 10-ből 9 ember számára teljesülni fog.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×