Infostart.hu
eur:
363.77
usd:
318.84
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke
Az idén Széchenyi-díjjal kitüntetett Zalai Ernő, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Budapesti Corvinus Egyetem Matematikai Közgazdaságtan és Gazdaságelemzés Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára előadást tart a Corvinus Egyetemen 2012. november 6-án.
Nyitókép: MTI Fotó: Illyés Tibor

Meghalt Zalai Ernő Széchenyi-díjas közgazdász

Életének 78. évében elhunyt Zalai Ernő, az MTA rendes tagja, Széchenyi-díjas professzor – adta hírül a Magyar Tudományos Akadémia (MTA).

A tudós 1943. augusztus 5-én született Budapesten. Jászberényben érettségizett, majd 1966-ban közgazdászként diplomázott a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen. 1981-ben védte meg kandidátusi, majd 1990-ben akadémiai doktori értekezését. 1998-ban az MTA levelező, majd 2004-ben rendes tagjává választották.

Zalai Ernő 2012-ben a matematikai közgazdaságtan, a mikroökonómia, a gazdasági modellezés és elemzés terén végzett iskolateremtő tudományos kutatói és kutatásszervezői munkásságáért, a hazai közgazdászképzésnek a vegyes piacgazdaság igényeihez és nemzetközi követelményeihez igazításában játszott vezető szerepe és más szakmai tevékenysége elismeréseként Széchenyi-díjat vehetett át.

A díj átvételekor az mta.hu-nak elmondta, a matematikai közgazdaságtani kutatások, az egyetemi oktatás, ezen belül a doktori képzés, valamint az MTA doktora cím követelményrendszerének kialakítását is magában foglaló közéleti tevékenység egyaránt fontos szerepet töltött be az életében. Az akadémikus egyik legfontosabb eredményének azt nevezte hogy e három területen végzett munkáját össze tudta egymással hangolni.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×