Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
320.19
bux:
144176.03
2026. július 23. csütörtök Lenke
Nyitókép: Pixabay

Ezrével váltották vissza a közlekedési bérleteket a járványhelyzet miatt

Akiknek ingyen jár most az utazás, azokat illette a lehetőség.

Negyvenmillió forint értékben mintegy hétezer, a veszélyhelyzeti intézkedések alapján feleslegessé vált novemberi bérletet váltottak vissza díjmentesen a helyközi közlekedési szolgáltatók összesített adatai szerint - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombaton az MTI-vel.

A közleményben emlékeztettek: az egészségügyi dolgozók és a védekezésbe bevont orvosegyetemi hallgatók november eleje óta utazhatnak menetjegy megvásárlása nélkül a tömegközlekedési eszközökön. A tárca intézkedése alapján kezelési költség nélkül térítették vissza a korábban megvásárolt bérletek árát azoknak, akik ezt november 18-áig kérték a szolgáltatóktól.

Az ITM idézte a közleményben Mosóczi Lászlót, a tárca közlekedéspolitikáért felelős államtitkárát, aki azt mondta: a kormány az ingyenes utazási lehetőség biztosításával is a vírussal szembeni eredményes küzdelmet támogatja, "a frontvonalban harcolók iránti megbecsülését fejezi ki".

Az államtitkár tájékoztatása szerint a visszaváltott bérletekből

több mint 5600 a Volánbusz, mintegy 1200 pedig a MÁV-Start járataira szólt.

Az autóbuszon utazók csaknem 29 millió, a vonatozók 11 millió forintot kaptak vissza. A díjmentes lehetőséget igénybe vevők nagyjából fele volt egészségügyi dolgozó, az egyetemi hallgatók közül valamivel kevesebben kérték vissza a pénzüket.

Mosóczi László emlékeztetett arra, hogy december 16. óta a védekezésben részt vevő szociális dolgozók, rendőrök, katonák és közszolgálati tisztviselők is díjmentesen használhatják a közösségi közlekedési eszközöket. Ehhez személyazonosság igazolására alkalmas okmányt és egy munkáltatói igazolást kell felmutatniuk arról, hogy a veszélyhelyzettel összefüggő vagy a koronavírus-világjárvány következményeinek elhárításáért szükséges feladatokat látnak el.

Az ITM már intézkedett a szolgáltatóknál, hogy az újonnan kedvezményezettek is kezelési költség nélkül válthassák vissza a decemberre szóló bérleteiket - tudatták.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Csütörtökön szóvivői tájékoztatót tartott a Tisza-kormány, amelyen Magyar Péter miniszterelnök is személyesen részt vesz. A kabinet több fontos bejelentést is tett, többek között a politikusok vállalati szerepvállalásáról és béréről, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörléséről, az azbesztkrízis kezeléséről, valamint a vagyonosodási vizsgálatokról és a költségvetési ügyekben tett újabb feljelentésekről. Eközben az NKA-ügyben őrizetbe vettek egy Fidesz-frakciós munkatársat, az akkumulátorgyárakban megszaporodtak a környezetvédelmi ellenőrzések, és Lázár János ellen tiltott pártfinanszírozás miatt büntetőeljárás indulhat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×