Infostart.hu
eur:
386.06
usd:
331.53
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog
Nyitókép: Pexels.com

Szakértő: elképzelhetetlen, hogy a vírus az ivóvízbe kerüljön

A legszigorúbban őrzött élelmiszernek tartja az itthoni csapvizet a Magyar Víziközmű Szövetség. Nagy Edit főtitkár az InfoRádiónak hangsúlyozta, nem szükséges műanyag palackokban felhalmozni otthon flakonos vizeket, hiszen Magyarországon majdnem százszázalékos a települések vezetékes ivóvízzel való ellátottsága.

A szövetség azon hírek kapcsán szólalt most meg, amelyek szerint a szennyvízben kimutatható a koronavírus örökítőanyaga. Ebből következtetni lehet – 4–10 nap eltéréssel – a járvány belobbanására. Több helyről kérdés fogalmazódott meg, hogy ez kapcsolatban lehet-e a csapvíz fogyasztásának biztonságával – közölte a szervezet.

A víziközmű szövetség azt hangsúlyozta:

a szennyvíz nem fertőz. Kiemelték továbbá, hogy a szennyvíz és az ivóvíz nem kontaktál egymással, tehát senkit semmilyen veszély nem fenyeget az ivóvíz fogyasztása során.

Kitértek arra is, hogy az országban működő víziközmű-szolgáltatók felkészültek a járvány újabb hullámára, meghozták a biztonságos működéshez szükséges intézkedéseket, valamint azokat az utasításokat, hogy – ha szükséges – milyen belső működésre térnek át.

Közleményük szerint az ivóvízbázisok többsége védett, amelyekből egy esetleges járvány során is folyamatosan biztosítani tudja minden szolgáltató a jó minőségű ivóvízzel való biztonságos ellátást, akárcsak a szennyvíz szakszerű, biztonságos elvezetését és megtisztítását. A lakásokba érkező csapvíz a nap 24 órájában rendelkezésre áll – szögezték le. Hozzátették: így nem szükséges műanyag palackokban felhalmozni otthon flakonos vizeket, hiszen Magyarországon csaknem 100 százalékos a települések vezetékes ivóvízzel való ellátottsága.

Nagy Edit főtitkár az InfoRádiónak hangsúlyozta, Magyarországon

a ivóvizet nagyon szigorú szabályok mentén, számtalan paraméter alapján, rendszeresen kell vizsgálni,

a kitételeknek pedig maradéktalanul meg kell felelni. Ha és amennyiben nem felelnek meg ezeknek, akkor az adott kút vize nem szolgáltatható ivóvízként. Szükség esetében pedig azonnal tudnak intézkedni a szakemberek.

Arra vonatkozóan viszont nem lehet egzakt mód válaszolni, hogy hol a legjobb minőségű a víz az országban – tette hozzá –, mert az emberek azt a vizet tartják jó ízűnek, amihez hozzászoktak. Vagyis, ha egy szegedi illetőségű elmegy az ország másik felébe, ugyan paraméterek szempontjából ugyanolyan jó minőséget ihat, mint odahaza, de a víz idegen ízt okozhat a számára – magyarázta. Általában azonban a karsztvizekre mondható, hogy igazán jó minőségűek, viszonylag magas ásványi tartalmuk miatt.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×