INFORÁDIÓ 
2019. szeptember 23. hétfő
Tekla

rádióamatőrök

debrecen

nemzetközi űrállomás

Világűr, 2015. december 22. Az amerikai Országos Repülésügyi és Űrkutatási Hivatal, a NASA által 2015. december 22-én közreadott képen Timothy Kopra amerikai űrhajós űrsétát tesz a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomáson (ISS) december 21-én. A világűrben töltött valamivel több mint három óra alatt Kopra honfitársával, Scott Kelly asztronautával előkészületeket végzett a bajkonuri űrközpontból aznap fellőtt és az ISS-re érkező orosz teherűrhajó fogadására. (MTI/EPA/NASA)

A nemzetközi űrállomásról üzentek Debrecenbe

Infostart

Kapcsolatba léptek a Nemzetközi Űrállomással a debreceni rádióamatőrök.

A Nemzetközi Űrállomás minden évben augusztus elején megemlékezik a NASA amerikai űrhajósa, Owen Kay Garriott első rádiós összeköttetéséről. Ennek alkalmából idén a Nemzetközi Űrállomás 12 képet sugárzott a világ minden tája felé. Az egyiket Debrecenben csípték el.

Ez egy gesztus a rádióamatőröknek, hiszen az ő fejlesztéseik nyomán kerültek fel azok a készülékek az űrállomásra, amelyeket azóta is használnak. Ezért van az, hogy minden űrhajósnak kötelező rádióamatőr vizsgát tenni, mert ez az egyetlen mód, amivel kapcsolatot tudnak tartani a Földdel. Olivértől.

A Debreceni Egyetem Rádióamatőr Egyesület vezetőhelyettese, Nagy Olivér nem egyedül fogta ki az állomás által közvetített képet, segítségére a 13 éves Szabó Olivér volt - írja a Dehir.

Mivel sikerült begyűjteniük a sugárzott képek egyikét, így megkapták azt a diplomát is, ami minden visszaigazolt rádióösszeköttetés esetén jár a rádióamatőröknek.

A Nemzetközi Űrállomás évente többször is sugároz képet, legközelebb november folyamán várható hasonló esemény.

Nyitókép: MTI/EPA/NASA
A címlapról ajánljuk

INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018