Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
A Nemzetközi Űrállomás a Hold előtt Salgótarjánból fotózva 2018. július 5-én.
Nyitókép: MTI / Komka Péter

Magyar tudósok is részt vesznek a NASA új Hold-küldetésében

A NASA új űrhajójának első, egyelőre emberek nélkül végzett Hold körüli próbarepülésében vehet részt az MTA Energiatudományi Kutatóközpontban működő Űrdozimetriai Csoport, amely passzív dózismérő detektoraival járulhat hozzá a küldetés sikeréhez.

A NASA programjának keretében Hold körüli pályára áll az Orion nevű űrhajó – mondta az InfoRádió Szigma - A holnap világa című magazinműsorában Hirn Attila. Az űrdozimetriai kutatócsoport vezetője hozzátette: a jármű három hét elteltével tér vissza a Földre, majd a mérőeszközök bevizsgálásával kiderül, hogy sikerült-e a küldetés.

A jelenlegi küldetés emberi jelenlét nélkül zajlik, az űrhajó üléseibe két próbababát, úgynevezett ember szerű fantomot helyeznek el.

Az anyaguk hasonlít az ember szöveteihez, a belsejükben pedig dózismérőket helyeznek el, melyek mérik, hogy az egyes szervek milyen sugárzást kapnak – tájékoztatott Hirn Attila.

A hatvanas-hetvenes évek Hold-küldetéseinél használt eszközök kezdetlegesek voltak, illetve akkor még nem tartották annyira fontosnak a mérések nyomon követését, mint most – magyarázta a szakértő, hogy miért van szükség a most tervezett vizsgálatokra.

A jövőben hosszabb időtartamú küldetésekben gondolkoznak: a terv szerint Hold körüli pályán egy hónapot töltenek az űrhajósok, az égitest felszínén pedig bázisokat és űrállomásokat építenének majd fel. Így nagyobb sugárzási dózisoknak lennének kitéve, mint a korábbi expedíciókon, tehát nagyobb a kockázat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását. Bassár el-Aszad bukott szíriai diktátor egykori hívei szervezkednek Moszkvából, a céljuk, hogy felkeléseket szítsanak az új kormány ellen, és visszaszerezzék elvesztett befolyásukat. Állítólag már 50 ezernél is több harcost számlál a mozgalom. Oroszország tengeri blokáddal válaszolhat az ukrán kikötőkből induló áruszállítmányokra az orosz tartályhajókat ért ukrán dróntámadások után. Ez az akció azonban sok veszélyt rejt: Moszkva pontosan a növekvő veszteségek miatt vonult vissz a Fekete-tengerről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×