eur:
389.34
usd:
362.13
bux:
68882.55
2024. május 7. kedd Gizella

Hiller: 30 százalék is lehet az MSZP támogatottsága

A szocialista Hiller István szerint egy sikeres politizálással az MSZP támogatottsága a jelenlegi 7-ről akár 25-30 százalékra is felhozható lenne. Az ellenzéki párt volt elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: meg kell mutatni, hogy miben gondolkodnak másként, mint a kormánypártok.

Az MSZP volt elnöke szerint pártját kellene megerősíteni ahhoz, hogy növelni tudják társadalmi támogatottságukat.

Hiller István az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: sokkal több baloldali pártra szavazni akaró ember él Magyarországon, mint amennyi ma a szocialistákat választja. A Tárki október közepén készített felmérésében az MSZP híveinek száma a 2000 óta mért adatok alapján még soha nem volt ilyen alacsonyan. A teljes népesség körében a múlt havi 11-ről 7 százalékra esett vissza.

"Egy sikeres és hatékony politizálással ez 25 és 30 százalék köré tehető, amit a Magyar Szocialista Párt támogatottságban elnyerhet. Arról meg érdemes műhelymunka szintjén is gondolkodni, hogy egy háromosztatú politikai térben mit jelent 30 százalék támogatottság egy pártnak." - fogalmazott.

A szocialista politikus úgy vélte, a baloldali eszmének az a lényege, hogy társa legyen azoknak az embereknek, akik előrébb akarnak jutni.
"A kritika csak egy része szabad hogy legyen a mi tevékenységünknek. Egy másik az, hogy megmutassuk: mi az, amiben mi másképp gondolkodunk." - mondta.

Hiller István hangsúlyozta, hogy fel kell kelteni azon passzív szavazók aktivitását, akik úgy gondolják: a jelenlegi kurzus nem tudja megoldani problémáikat.

Hanganyag: Hlavay Richárd, Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
PSG–Borussia Dortmund 0-0

BL élőben
PSG–Borussia Dortmund 0-0

A Paris Saint-Germain egygólos hátrányból kezdve próbálja meg kiejteni a Borussia Dortmundot a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében. Pályaválasztóként 2015 októbere óta a PSG csak a Bayern München ellen maradt a BL-ben szerzett gól nélkül.

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megindult a dollár, este is gyengül a forint

Megindult a dollár, este is gyengül a forint

Hétfő este az euróval egészen február óta nem látott szintre erősödött a forint. Ezt követően kedden nem látni nagyobb elmozdulásokat, az euróval szemben gyengülésben van a magyar fizetőeszköz. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×