Lázár János legutóbbi sajtótájékoztatóján úgy vélte, hogy azzal, hogy a kormány keddi ülésén várhatóan elfogadja a belügyminiszter javaslatát a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetésére, új időszámítás kezdődik e téren.
"A türelmi időszak tehát szeptember 15-én véget ér, 0 órakor egy új időszak kezdődik, amelytől először is azt reméljük, hogy akik Magyarország felé tartanak, azok megváltoztatják az útirányukat. Másrészről azt reméljük, hogy akik Magyarország útirányát megtartják és Magyarország felé jönnek és itt kívánnak az Európai Unióba bejönni, azok tiszteletben tartják majd Magyarország törvényeit és a hivatalos belépési pontoknál jelentkeznek" - hangsúlyozta Lázár János.
A kerítést megerősített rendőri jelenléttel és októbertől - ha szükséges - katonai segítséggel fogják őrizni, azt pedig, aki illegálisan lépi át a határt, büntetőeljárás alá vonják, amelynek nyomán akár ki is utasíthatják az országból, illetve az unió területéről. Emellett szigorúbban fogják büntetni az embercsempészetet, sőt az elkövetők vagyonát is elkobozhatják a hatóságok.
A korábban tervezett tranzitzónák helyett azonban ügyintézési pontokat létesítenek a kerítés mentén, ahol csak regisztrációt követően léphetnek be az ország területére a menedékkérők.
"Tehát aki várakozik, azt nem engedjük be az ország területére, aki beadta a kérelmét, azt beengedjük az ország területére. Most lehet, hogy oda, lehet, hogy máshová, ahol az ellátást biztosítani tudjuk, jelen pillanatban is zajlik ennek a logisztikai tervezése és egyeztetése" - mondta Lázár János.
Vagyis a már regisztrált menedékkérőket vagy a határ magyar oldalán, vagy, ha létszámuk megköveteli, az ország más pontjain - például Bicskén vagy Debrecenben - lévő menekülttáborokban láthatják el. A jogerős menedékkérelmi határozatokat a regisztrációtól számolt 12-napon belül kaphatják meg az érintettek, ám a Szerbiából érkezők esetében a bevándorlási hivatal sem hagyhatja figyelmen kívül, hogy a kormány nemrég biztonságosnak nyilvánította az országot.
Arra a felvetésre, hogy így a már regisztrált menedékkérők szintén elhagyhatják a befogadóállomásokat és táborokat, ahogy most, Lázár János elismerte, hogy ez megtörténhet.
"Igen, de hogyha az Európai Bizottság azt kéri tőlünk, vagy azt javasolja, hogy zártak legyenek a táborok, akkor majd ezt mérlegeljük" - jelezte.
A regisztrációra nem hajlandó, a határ szerb oldalán várakozó - akár több ezer ember - ellátására segélyszervezetek együttműködését kéri a kormány - tette hozzá a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
"A magyar kormány a következő hetekben együttműködési lehetőséget kínál a Máltai Szeretetszolgálatnak, a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálatnak és a Vöröskeresztnek is annak érdekében, hogy azok, akik a határon várakoznak vagy a szerb oldalon várakoznak, azok megfelelő minőségű ellátásban legyenek, még akkor is, ha ez a Magyar Államnak, a magyar adófizetőknek nem kötelessége" - fogalmazott Lázár János.
Arra a kérdésre, hogy a változásról, illetve lehetőségeikről megfelelően, angolul vagy akár az érkezők anyanyelvén tájékoztatják-e az érintetteket, Lázár János aláhúzta, hogy a tájékoztatási hiányosságokat pótolni kell.
"Ha arra vonatkozik a kérdése, hogy joguk van-e azoknak az embereknek, akik odaérkeznek a határra, tájékoztatást kapni, hogy ott várniuk kell adott esetben, megváltoztak a jogszabályok, mennyi idő alatt fogják elbírálni a kérelmüket, természetesen erre joguk van és ezt a kormánynak meg is kell szerveznie. Ezért mondtam azt, hogy egyik napról a másikra nem fog csoda történni, tehát 16-án reggel, ha odamennek akkor nem fog minden megváltozni egy 24 óra alatt. Ez egy hosszabb folyamat, a rendeződés irányába fog a folyamat elmozdulni" - hangsúlyozta a miniszter.
Lázár János aláhúzta, egyelőre nem lehet megmondani, hogy a változás után hány menedékkérő lépheti át a határt naponta, mindez a bevándorlási hivatal kapacitásától is függ.
Hanganyag: Sigmond Árpád és Németh Zoltán







