Infostart.hu
eur:
386.62
usd:
328.5
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Bekötnék az adóhivatalhoz a vállalkozások számlázórendszereit is - lapszemle

A Népszabadság úgy tudja: bíróságra viszi a Golgota ügyét Pákh Imre, ha az állam végigviszi a védetté nyilvánítási eljárást. A Magyar Nemzet arról számol be, hogy a házi segítségnyújtásban a jövőben újabb radikális változások várhatók.

A Népszabadság úgy tudja: bíróságra viszi a Golgota ügyét Pákh Imre, ha az állam végigviszi a védetté nyilvánítási eljárást. Az Egyesült Államokban élő műgyűjtő ügyvédje elmondta: álláspontjuk szerint a magyar államnak nincs joga megtiltani a Golgota tulajdonosának, hogy a képet kivigye az országból.

A Magyar Nemzet arról számol be, hogy a házi segítségnyújtásban a jövőben újabb radikális változások várhatók. Januártól ugyanis valamennyi gondozott idős ember gondozási szükségletét felülvizsgálják az év végéig. Ennek következményeként lesz, akiknek csak alacsony szintű ellátás, úgynevezett szociális segítés jár majd, amit szakképzetlen dolgozók is végezhetnek.

A Napi Gazdaságnak a nemzetgazdasági tárca adóügyi helyettes államtitkára adott interjút. Azt mondta: több száz milliárdos bevételt hoztak eddig az utóbbi időszak feketegazdaság elleni intézkedései, a kormányzat pedig már azon dolgozik , hogy be lehessen kötni a cégek számlázórendszereit is az adóhivatalhoz. Pankucsi Zoltán szerint ezzel a legtöbb csalást felszámolhatnák.

Az Index információi szerint Orbán Viktor miniszterelnök is magyarázatot kért L. Simon László miniszterelnökségi államtitkártól a "rákellenes" barackmag miatt. L. Simon László borászata korábban zacskózott sárgabarackmagot hozott forgalomba saját termékként, és azt hirdette, hogy rákellenes hatású. Kiderült azonban, hogy a hatóanyagokat nem vizsgálták be, a barackmagról sosem bizonyították, hogy védelmet jelentenek a betegségekkel szemben. Az viszont biztos, hogy nagyobb mennyiségben rosszullétet is okozhatnak.

A Magyar Nemzet arról közöl írást, hogy amerikaiak kelnek át hamarosan a Mosoni-Duna-ágon. Szeptemberben a Németországban állomásozó egyik felderítő lövészezred 700 kilométeres demonstratív közúti menettel, Csehországon és Szlovákián át érkezik Magyarországra, hogy két hónapon keresztül gyakorlatozzon a honvédséggel.

A napi.hu német lapértesülésekre hivatkozva arról számol be, hogy megkurtítaná az Európai Bizottság hatásköreit a német pénzügyminiszter. A kiszivárgott részletek szerint a korábbinál erősebben politizáló testület kevesebb figyelmet tud fordítani piacfelügyeleti feladataira. Szakértők ugyanakkor azt mondják: valójában hatásköri villongás is lehet az ügy mögött.

A Napi gazdaságban arról olvashatnak, hogy egyes cégen belüli hiányszakmában dolgozóknak júliustól bruttó 4-5 ezer forintos alapbér-kiegészítést adnak a MÁV-Startnál. A társaság és a vasutas szakszervezet megállapodása többek között a pénztárosokat és a jegyvizsgálókat érinti, de intenzív tárgyalások zajlanak a dolgozók magasabb javadalmazásáról az elvándorlás megállítása érdekében, és abból a célból, hogy a vasutasszakmák vonzóak legyenek.

A napi.hu összeállítása szerint idén a pénzügyi válság kirobbanása óta első ízben az európai cégek profitnövekedése magasabb lehet, mint az amerikaiaké. Köszönhetően a pénzintézeteknek. Ez lenne 2008 óta az első ilyen alkalom. Az elemzők szerint a legnagyobb, 18 százalékos bővülést várhatóan a bankprofitok mutatják. Eközben az amerikai cégek a szakértők előrejelzései szerint mindössze 1 százalékkal tudják majd növelni eredményüket.

A Portfolio cikke szerint két év alatt megtriplázták a kezelt vagyonukat a magyarországi vegyes alapok, ezzel pedig jó eséllyel pályáznak az új slágerbefektetés címére. Az adatok szerint fél év alatt 10-12%-ot is lehetett kereshetett azzal valaki, ha vegyes alapokba fektetett, és ehhez nem is kellett a legkockázatosabb alapot választani. Elemzők szerint ezek az alapok egyre népszerűbbek, az abszolút hozamú alapok pedig már csak a visszapillantó tükörben látszódnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

A 2021 és 2024 közötti négy évből háromban hazánk területének 70 százalékát aszály sújtotta. Egy uniós jelentés szerint Magyarországon 2022-ben a biogazdálkodás mindössze a termőterületek 6,3 százalékán volt jellemző, miközben az EU 2030-ra 25 százalékos célt tűzött ki. Koczóh Levente András, a Green Policy Center senior klímapolitikai szakértője vázolta, milyen változtatásokra lenne itthon szükség.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×