eur:
394.15
usd:
365.3
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Meddig lesz zárva a Déli pályaudvar?

A MÁV még nem tudja, hogy meddig lesz zárva a Déli pályaudvar az omladozó alagút miatt. A felújítások több hétig tarthatnak. Az előzetes szakértői vélemény szerint nem az eső okozta a támfal megcsúszását.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor nyitják meg a Déli pályaudvart, amelyet azután zártak be teljesen, hogy megrepedt a támfal és jelentős mennyiségű sár folyt az alagútba. A helyreállítási munkák a napokban kezdődnek mondta Lőcsei Virág, a MÁV szóvivője.

"A helyreállítási munkálatok előkészületei megkezdődtek. A munka sajnos több hétig eltarthat. A legfontosabb az, hogy minél előbb vissza lehessen adni ezt az alagutat."

A MÁV szóvivője kiemelte, hogy a vasúttársaság szakemberei szerint is komoly beavatkozásra van szükség az érintett szakaszon, de a nagy mennyiségű csapadék nehezíti a munkálatokat.

"Folyamatosan figyelték a területet, óvó-védő intézkedéseket is hoztunk, de sajnos akkora mennyiségű volt a csapadék, hogy átbukott ezeken a homokzsákokon."

A MÁV tájékoztatása szerint a Déli pályaudvar lezárása naponta átlagosan 250 járatot érint, a forgalom átszervezése zökkenőmentes, a Kelenföldi és a Keleti pályaudvar képes kiszolgálni az ideiglenesen életbe léptetett vágányzári rendet. Lőcsei Virág, a MÁV szóvivője arról is beszélt, hogy késhetnek az elővárosi vonatok is, amelyek a Déli helyett, Kelenföldig közlekednek.

"Az IC-k közül az Agram és a Göcsej további intézkedésig Kelenföldig közlekedik."

A MÁV továbbra is vonatpótló autóbuszokat közlekedtet a Déli pályaudvar és Kelenföld között. A BKK 139-es járatokon érvényesek a vasúti menetjegyek és bérletek.

Január 25-én támfalkövek hullottak a sínekre a Déli pályaudvari vasúti alagút kelenföldi oldalán, másnap pedig a támfal is megcsúszott. Az első vizsgálatok szerint ezt az okozta, hogy a XI. kerületi önkormányzat kezelésében lévő Csukló utcánál felgyülemlett a csapadékvíz, emiatt megcsúszott az ottani földút, és a víz alámosta a támfalat is. Szombaton újabb kövek estek le a vágányra és tovább csúszott a támfal földje a Déli és a Kelenföldi pályaudvarok közötti alagútnál.

A MÁV Zrt. a támfal első megcsúszásakor lezárta az alagútnál lévő egyik vágányt és átszervezte a Déli pályaudvar közlekedését, szombaton pedig teljesen lezárta a pályaudvart.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×