Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Szijjártó: új fejezet nyílhat a magyar-amerikai politikai együttműködésben

Az új budapesti amerikai nagykövet érkezésével és az új washingtoni magyar nagykövet munkájának megkezdésével új fejezet nyílhat a két ország közötti politikai együttműködésben - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken az M1 Ma reggel című műsorában.

A tárcavezető kifejtette: több olyan tényező is van, amely alapján nyugodtan és túlzás nélkül kijelenthető, hogy a Magyarország és az Egyesült Államok közötti, eddig nyitott kérdésekkel terhelt politikai együttműködés visszaemelhető a gazdasági és védelmi együttműködés szintjére, amely kifejezetten zökkenőmentes.

Úgy vélte, nem véletlen, hogy Colleen Bell amerikai nagykövet megérkezését követően rövid időn belül megkapták az új washingtoni magyar nagykövet amerikai elfogadó nyilatkozatát is. Azzal, hogy itt végre nagykövet képviseli az Egyesül Államokat, és az új magyar nagykövet is hivatalba léphet Washingtonban, a politikai együttműködésben új fejezet nyílhat, és innentől kezdve a jövőre kell összpontosítani - mondta. Hozzáfűzte: Colleen Bell kifejezetten készséget és nyitottságot mutatott arra, hogy jelentős mértékben javítsák a politikai együttműködést. (Az amerikai diplomáciai képviselet vezetőjét Szijjártó Péter csütörtök este fogadta vacsorán.)

Szijjártó Péter megjegyezte: az elkövetkező hetekben már négy amerikai beruházást jelenthetnek be, és ezekre a közös sikerekre alapozva a politikai kapcsolatok is javulhatnak a jövőben.

A miniszter arról is beszélt, hogy a tervek szerint január 31-ével visszarendelik az eddigi washingtoni nagykövetet, Szapáry Györgyöt, majd mintegy kéthetes átmeneti időszak után az új nagykövet, Szemerkényi Réka elfoglalhatja állomáshelyét és átadhatja megbízólevelét az amerikai elnöknek, mielőtt megkezdi az érdemi munkát.

A tárcavezető közölte: Angela Merkel német kancellár és Vlagyimir Putyin orosz elnök februári látogatása mellett a grúz miniszterelnök is Budapestre érkezik a jövő hónapban. Grúzia abban a térségben van, amellyel a gazdasági együttműködés jelentős bővülésnek indult az elmúlt időszakban, és az országgal folyamatosan javulnak a kapcsolatok - mutatott rá.

Arra is kitért, hogy ugyancsak februárban Budapestre látogat a lengyel, a szerb és a montenegrói külügyminiszter, továbbá a román külügyi tárcavezető is ide érkezhet. A közép-európai térségre is nagy figyelmet kell fordítani - tette hozzá.

Szijjártó Péter közölte: pénteki ungvári látogatásán áttekinti az ukrajnai helyzetet a helyi magyar szervezetek vezetőivel, megvizsgálják, hogy az elrendelt sorozás milyen módon érinti a magyar közösséget, továbbá a határ menti együttműködésről, a gazdasági, kereskedelmi kooperációról is szó lesz.

Címlapról ajánljuk

Oeconomus: megváltoztak a turistacélpontok Görögországban a migráció miatt

Évente több millió turista látogat Görögországba. A görög gazdaság a 2008-as világválság után éppen 2015-re tért magához, amikor viszont a menekültválság tette próbára a nemzetgazdaság hosszú ideje meghatározó ágazatát. A hatásokról készített tanulmányt az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Az elmúlt évtizedekben több tízezren menekültek el Észak-Koreából Kínán keresztül Dél-Koreába, és kezdtek ott új életét, a legnagyobb számban nők. A többnyire egyedülálló fiatal nők dél-koreai férjet keresnek maguknak, a dél-koreai férfiak körében pedig népszerűek az észak-koreai nők. Egy menekült nő, Judzsin, aki maga is dél-koreai férjet talált magának, kifejezetten északi nők és déli férfiak összeismertetésére hozott létre házasságközvetítő irodát, miközben saját házassága válságba kerül. Róla és a jelenségről szól egy új dokumentumfilm, az Észak-dél férfi-nő, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×