Infostart.hu
eur:
363.25
usd:
314.84
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Kövér: a szétdarabolt ellenzék miatt nincs igazán ellenfele a kormánynak

A házelnök szerint a szétdarabolt ellenzék miatt jelenleg nincs igazán "ellenfele a pályán" a Fidesz vezette kormánynak, de nem árt az óvatosság. Kövér László erről a Fidesz százhalombattai szervezetének meghívására, a Pest megyei városban tartott politikai fórumon beszélt szerda este.

A 2014-es országgyűlési választás lehetséges kimenetelét latolgatva a politikus úgy fogalmazott, hogy a Jobbik nem "partiképes", a csekély támogatottságú LMP-ről nem igazán tudni, mit képvisel, a három baloldali párt pedig egymással, illetve pozíciókért küzd.

"Karaktergyilkosságoktól hemzsegő, aljas, lejárató kampányra kell készülni" - hangsúlyozta Kövér, aki szerint a jelenlegi kabinet szeretné a már megkezdett munkát folytatni.

Már csak azért is, mert rengeteg erőfeszítésbe telt 2010 óta az országot visszahozni annak a szakadéknak a széléről, ahová a Gyurcsány-Bajnai kormányok juttatták - közölte.

A lejárató kampány közepette és ellenére "nekünk kell a legkitartóbban és leghatározottabban megszólítanunk a bizonytalanokat", mert elképzelhető, hogy épp rajtuk múlik majd, ki lesz kormányon - mondta a házelnök.

Kövér László az elmúlt esztendők erőfeszítéseit összegezve az "alapoktól", vagyis 2010 nyarától vette sorra, mi mindent kellett tennie a Fidesz által vezetett kabinetnek azért, hogy Magyarországot történetének egyik legsúlyosabb válságából kijuttassa.

Bajnai országlása alatt, amelyhez a talajt Gyurcsány Ferenc készítette elő, kétszeresére nőtt a munkanélküliség, és nem kifejezetten a gazdasági világválság egyenes következményeként, elvesztette az ország gazdasági szuverenitását, holott a baloldali kormány 2002-ben egy kifejezetten felfelé ívelő gazdaságot örökölt meg - mondta.

Szerinte nem szabad elfeledkezni a 2006-os őszi "rendőrterrorról", és ezzel összefüggésben a jogállam megingásáról, vagy a 2008-2009-es, cigányokat ért sorozatgyilkosságról sem.

Volt oka annak, amit a 2010-es választások második fordulójának éjszakáján Orbán Viktor mondott, miszerint élete legnehezebb feladatára készül - hangsúlyozta Kövér, majd szólt az akkor "romokban heverő" gazdaságról, kiemelve a költségvetés 500 milliárdos hiányát.

Hozzátette: Bajnaiék, illetve az EU illetékesei tudtak erről, mégis, amikor az új Fidesz kormány kérte, hogy a súlyos örökség miatt ne kelljen a 4,3 százalékos államháztartási hiányt tartania, nemleges választ kapott.

"Innen indult az úgynevezett unortodox gazdaságpolitika", amelynek lényege, hogy a költségvetési "foltozáshoz" szükséges pénzt a kabinet onnan vette elő, ahonnan korábban még senki: a bankoktól, illetve a multiktól - mondta Kövér László.

Az átalakított közteherviselési rendszer következményeként mindenféle ürüggyel hatalmas támadás zúdult az országra, a nemzetközi pénzvilág, illetve a "nyugati lakkcipőket fényesre nyaló hazai kedvenceik" mindent megtesznek, hogy megint ez utóbbi kör kerüljön hatalomra. Azok, akik az őszödi beszéd szerint is 2006-ban elcsalták a választásokat - tette hozzá a házelnök.

Kövér László a már megkezdett munka folytatásának szükségessége mellett érvelve kijelentette: noha eddig 800 törvényt alkottak és 400 országgyűlési határozatot hoztak, számos teendő lenne még, például a romló demográfiai helyzet javítása érdekében.

Szerinte minden mást ennek a munkának kellene alárendelni, egyébként 2050-re 7-8 millióra fogyhat az ország lélekszáma, és a lakosság fele az 50 évnél idősebbek táborát gyarapíthatja.

Címlapról ajánljuk

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
200 ezer magyar család várja lélegzet-visszafojtva az új kormány döntését: nem tudják, mi lesz két hónap múlva a hitelükkel

200 ezer magyar család várja lélegzet-visszafojtva az új kormány döntését: nem tudják, mi lesz két hónap múlva a hitelükkel

Órákig értekezhetnénk arról, mennyire kiszámíthatatlan módon nyúltak bele a magyar háztartások pénzügyeibe az egymást követő Orbán-kormányok. Az azonban extrémnek számított volna már akkor is, hogy 200 ezer magyar lakáshiteles nem tudja, milyen szabályok szerint határozzák meg a törlesztőrészletét másfél-két hónap múlva.  Márpedig a kamatstop szeptember 30-ai kivezetéséről szóló legutóbbi kormánybejelentést máig nem követte jogszabály, nem tudni, mire készüljenek a felek. A hatályos törvény alapján „örökké” tart az intézkedés, ezért a bankok több tízmilliárd forintnyi veszteséget számoltak el a második negyedévben, bár a legrosszabb forgatókönyvet ügyesen elkerülték. Piaci forrásaink szerint valószínű, hogy az idei év már elúszott a kamatstop kivezetése szempontjából, a Pénzügyminisztérium azonban nem válaszolt ezzel kapcsolatos megkeresésünkre. A kérdéssel a Portfolio szeptemberi Future of Finance 2026 konferencián is foglalkozunk, nem érdemes lemaradni róla.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×