Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója és Gulyás Gergely, a párt országgyűlési képviselője elmondta: javasolják, hogy a legsúlyosabb, legalább 15 éves szabadságvesztéssel fenyegetett, élet elleni bűncselekmények esetében ne legyen felső határa az előzetes letartóztatásnak mindaddig, amíg a bíróság és az igazságszolgáltatás egésze, beleértve a szakértői intézetet is, nem képes arra, hogy legalább elsőfokú ítéletig 3 illetve 4 év alatt eljusson.
A kormánypárti politikusok emellett 60 napban maximálnák a szakértői vélemények elkészítésének határidejét, és az előzetes letartóztatás bírói elutasítása esetén kötelezővé tennék a nyomkövető lábperec alkalmazását.
Azt szeretnénk elérni ezzel, hogy ha a bíróság valakinél nem látja indokoltnak a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelését, akkor se fordulhasson elő, hogy valaki kivonja magát a bíróság jogszolgáltatási hatásköre alól - hangsúlyozták.
Az erről szóló javaslatokat két héten belül nyújtják be a kormánypártok.
A kezdeményezés előzménye, hogy péntek éjjel megszökött a házi őrizetből az idős emberek sérelmére elkövetett - két ember halálát is okozó brutális - rablógyilkosságokkal vádolt ároktői banda két tagja, a 26 éves R. Henrik és az 51 éves R. Elemér.
A vádlottak azért voltak házi őrizetben, mert ügyük annyira elhúzódott, hogy a törvények értelmében már nem lehetett tovább előzetes letartóztatásban tartani őket. A bíróság a mai szabályozással ellentétben hivatalból még nem rendelhette el az elektronikus nyomkövető alkalmazását, az ügyészség sem indítványozta ezt, a rendőrség pedig nem folyamatosan őrizte a vádlottakat. A két férfi még mindig szökésben van.
Hanganyag: Sigmond Árpád




