Infostart.hu
eur:
387.03
usd:
328.57
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Újabb belső ellenőrzést indítottak a BKK-nál

Újabb belső ellenőrzést rendelt el Sárádi Kálmánné, Budapest főjegyzője a Budapesti Közlekedési Központnál (BKK).

Az Index hétfőn írt arról, hogy a belső ellenőrzési osztály október 27-étől kezdődően újabb belső vizsgálatot kezdett a társaságnál. A hírt Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója megerősítette az MTI-nek.

A BKK-nál tavasszal szabályszerűségi vizsgálatot folytattak, amelyben a szervezet felállását, a szabályoknak való megfelelést, a megfelelő kontrollrendszerek kialakítását és azok működését vizsgálták.

A jelentést október 2-án tárgyalta a Fővárosi Közgyűlés Pénzügyi Ellenőrző Bizottsága, amely végül nem hozott döntést és további információkat kért.

Janza Péter, a főváros belső ellenőrzési osztályának vezetője az akkori ülésen jelezte: a szabályozottsági jelentés az első lépcsője az ellenőrzéseknek, amelyet október közepén a BKK működésének célszerűségére irányuló vizsgálat követ.

A korábbi jelentés megállapította, hogy a kontrollrendszerek megfelelően működnek, több szabályzat viszont hiányos. A dokumentum arra is kitért, hogy a BKK 2011-ben egyebek mellett többször is indokolatlanul kért jogi tanácsokat ügyvédi irodáktól, és hiányosan töltötték ki az üzemanyag-vásárlásokhoz szükséges bizonylatokat.

Sajtóhírek szerint a főpolgármester lefokozta volna a BKK vezetőjét, Tarlós István azonban ezt egy sajtótájékoztatón cáfolta, kijelentette, hogy szó nincs és nem is volt Vitézy Dávid menesztéséről vagy arról, hogy más posztot kapna a BKK-nál. Tarlós István azt is leszögezte, hogy a dokumentum nem tartalmaz jogi következményekkel járó megállapítást.

Az ellenőrzési jelentésben szereplő javaslatok kapcsán Vitézy Dávid egy 33 pontból álló intézkedési tervet juttatott el a főjegyzőhöz, aki jóváhagyta azt.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×