eur:
389.35
usd:
361.72
bux:
68002.24
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

György István: Szükséges a BKV további átalakítása

A BKV egyes szakembereinek nem feltétlenül érdeke a fővárosi tömegközeledési modell további átalakítása - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az utóbbi időben kiéleződő viták hátteréről György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes. Hozzátette: nem tervezi lemondását azután, hogy Tarlós István döntése alapján a jövőben két másik főpolgármester-helyettes is felügyeli a Budapesti Közlekedési Központ működését.

A BKV átalakításának folytatását szorgalmazza a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes. György István az InfoRádió Aréna című műsorában közölte: szakmai vita van hátra arról, hogyan alakuljon a BKV további sorsa. Az elképzelés szerint a kötöttpályás és a buszágazatnak el kell válnia, és a politikus szomorúan konstatálná, ha változna ez a koncepció.

György István úgy látja, a BKV egyes szakembereinek nem feltétlenül érdeke a bizonyítottan rossz fővárosi tömegközeledési modell további átalakítása. A főpolgármester-helyettes megérti ezt, hiszen nem biztos, hogy az ő érdekük, hogy a változás bekövetkezzen, de meg van róla győződve, hogy erre szükség van.

György István jelezte: nem tervezi lemondását azután, hogy Tarlós István főpolgármester döntése alapján a jövőben a másik két főpolgármester-helyettes is felügyeli a Budapesti Közlekedési Központ működését. Nem erősíthetőek meg azok a félelmek, hogy bárki felelőtlenül próbált volna ezekben az ügyekben eljárni - vélekedett. A politikus kiemelte: a főpolgármesternek szíve joga, hogy olyan biztosítékokat tegyen a rendszerbe, amilyeneket jónak lát, de az nem mondható, hogy örült volna a lépésnek.

Elismerte, hogy vannak viták Tarlós István és a fővárosi Fidesz-KDNP-frakció között is, de szerinte a részletek nem tartoznak a nyilvánosságra.

Szükség volt a busztenderre

A politikus arról is beszélt, mindenképpen szükség volt a busztenderre, ugyanis ha nem állítanák forgalomba a fővárosban a 150 szolgáltatói buszt, a BKV jövőre képtelen lenne ellátni a feladatát, mivel mintegy 500 autóbuszt kell kivonni a forgalomból, újak vásárlására pedig nincs pénze Budapestnek.

A főpolgármester-helyettes az új buszüzemeltetési modell első fecskéjének nevezte a busztender kedden kihirdetett eredményét, hozzátéve, hogy a 800 milliárd forint értékű elmaradt felújításokat próbálják az új külsős buszok bevonásával megoldani. Jövőre mintegy 500 autóbuszt kell leselejtezni, így a 150 szolgáltatói busz nélkül gyakorlatilag képtelen lenne szolgáltatni a BKV - emelte ki György István, aki szerint az új buszok nélkül az 1-es és a 3-as villamosvonal felújítása idején szükséges pótlóbuszokat sem tudnák forgalomba állítani.

Szólt arról is, hogy a fővárosi közösségi közlekedés finanszírozása 22 éve megoldatlan, a kormány és a főváros megállapodásának keretei most rajzolódnak ki, ám van egy 10 milliárd forintos rés, amelynek a fedezetét még nem látja. Mint mondta, a kormány várhatóan nem a költségvetésen keresztül rendezi a kérdést, hanem adópolitikával, a források átrendezésével. A főváros idén 30 milliárd forinttal támogatta a BKV-t, jövőre a legjobb esetben is csak ennek a felét fogja tudni előteremteni - mondta. Hozzátette: a jelenlegi szolgáltatási színvonalat fenn kell tartani, veszélyes lenne a teljesítmény csökkentésében gondolkodni.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×