Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.93
bux:
0
2025. december 26. péntek István

IMF-tárgyalások: nem jár pluszkiadással a médiakampány

Az állampolgárok minél pontosabb és szélesebb körű tájékoztatását szolgálja a kormányszóvivő elmondása szerint az a Miniszterelnökség által megrendelt médiakampány, amely az IMF-EU-tárgyalásokkal kapcsolatban indult kedden. Giró-Szász András rögzítette: a kormány nem az IMF ellen harcol.

Giró-Szász András kedden újságírókkal azt közölte, az újsághirdetések összesen 200 millió forintba kerülnek és pluszkiadással nem járnak, mivel abból a keretből finanszírozták, amelyet 2011-ben fogadott el kormányzati kommunikációra az Országgyűlés.

Hozzátette: a kabinet arra akarja felhívni a figyelmet, hogy a 2008-as megállapodással, illetve az azóta az Európai Unióban megkötött IMF-megállapodásokkal ellentétben vannak olyan területek, amelyekben biztosan nem tud engedni. Ezek közé sorolta a gyermekek után járó kedvezményeket és az ingatlanadó kérését.

Giró-Szász András úgy fogalmazott: az utóbbi időben az ellenzék manipulatív információkkal látta el a lakosságot, a kormány ezt is helyre kívánta tenni.

A kormány nem az IMF ellen harcol a hirdetésekben - hangsúlyozta a szóvivő kérdésre válaszolva. A hirdetésekben megfogalmazottakat olyan reális üzeneteknek tartja, amelyeket a tárgyalások írásos anyagai és a szóbeli egyeztetések alátámasztanak. Mint mondta, Portugália, Írország vagy Horvátország esetében is megfogalmazott az ezekre alapot adó követeléseket a Nemzetközi Valutaalap.

A magyar kormány álláspontja változatlan a tekintetben, hogy az országot és az adósságot minden további nélkül képes finanszírozni, az IMF megállapodás azonban a kedvező kamatfeltétel okán könnyítést jelenthet mind a CDS-felárak, mind az állampapírhozamok kapcsán - tette hozzá a szóvivő.

Azzal kapcsolatban, hogy az IMF 3,7 százalékos GDP-arányos hiánycélt fogalmazott meg a Magyarország számára 2013-ra, a szóvivő azt mondta: a kormány 2,7 százalékos hiányt vár, és "teljesen természetes, hogy a saját számait tartja következetesnek és hitelesnek".

A kormány - keddi napilapokban megjelentett - hirdetéseiben a többi között az olvasható: "Nem engedünk az IMF-nek!", "Nem adjuk fel Magyarország függetlenségét!" A hirdetések nemet mondanak az ingatlanadóra és elutasítják a családtámogatások csökkentését.

A kormányzati portálon közzétett vállalkozói szerződés alapján a Miniszterelnökség az I.M.G. Inter Media Group Kft.-től bruttó kétszázmillió forint keretösszegű médiakampányt rendelt meg, amelynek célja, hogy bemutassa "a társadalom széles körének az IMF/EU-megállapodás állását és a tárgyalás sarkalatos pontjainak részleteit".

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×