Infostart.hu
eur:
386.77
usd:
328.64
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Kétszázezer bántalmazott, elhanyagolt gyerek Magyarországon - lapszemle

A hazai gyerekek tíz százaléka, több mint kétszázezren veszélyeztetettek - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet úgy tudja, megkapja a nyomravezetői díjat Szebeni István.

Az OECD-országok között a negyedik legrosszabb helyen áll Magyarország a verés vagy ellátatlanság miatt meghalt gyerekek arányát tekintve; Kovács Zsuzsanna, az Országos Gyermek-egészségügyi Intézet munkatársa a Népszabadság csütörtöki számában azt mondta, a hazai gyerekek tíz százaléka, több mint kétszázezren veszélyeztetettek.

A Magyar Nemzet szerint jogerősen is nyomravezetőnek minősítette a Fővárosi Törvényszék Szebeni Istvánt, aki hat éve megtalálta az erdőben a móri bankrablásnál és a veszprémi postásgyilkosságnál használt fegyvert. A polgári peres eljárás végeztével az Országos Rendőr-főkapitányságnak, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságnak, illetve a Magyar Postának ötmillió forintot, valamint annak kamatait kell megfizetniük a férfinek.

Az Index cikkéből kiderül, továbbra is dinamikus bővülést mutat a hazai internetes kiskereskedelem. Az internetezők csaknem 80 százaléka használja már a netet vásárlás előtti tájékozódásra, és évről-évre nő a tranzakciót elektronikus úton elindítók száma is.

A Napi Gazdaság azt írja, hogy a kormányzat megkezdi a tárgyalásokat a tranzakciós illetékről és a biztosítási adóról az érintettekkel. A napilap minisztériumi forrásokból úgy tudja: ma lesz egy tárgyalási forduló a bankok és a kormányzat között, s napokon belül a biztosítókkal is lesz találkozó.

A Portfolio.hu cikke szerint folyamatos expanzió és ésszerűtlen árverseny jellemzi a sokszereplős társasház-kezelési piacot Magyarországon, mely a változékony piaci környezet ellenére egyértelműen koncentrálódik. Az egyre komplexebb szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások térhódítása elkerülhetetlennek tűnik. Annál is inkább, mivel a közeljövőben fordulóponthoz érkeznek a piaci szereplők.

Egy osztrák statisztikai hivatal friss elemzése szerint idén is Magyarország számít az egyik legkedvezőbb ár-érték arányú turisztikai célországnak, ahol a legtöbbet ér az osztrákok nyaralásra szánt pénze, írja a Pénzcentrum.hu. A listán hazánkat egyedül Bulgária és Románia előzi meg, ám ezek az országok nem számítanak az osztrákok kedvelt nyaralóhelyeinek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

A 2021 és 2024 közötti négy évből háromban hazánk területének 70 százalékát aszály sújtotta. Egy uniós jelentés szerint Magyarországon 2022-ben a biogazdálkodás mindössze a termőterületek 6,3 százalékán volt jellemző, miközben az EU 2030-ra 25 százalékos célt tűzött ki. Koczóh Levente András, a Green Policy Center senior klímapolitikai szakértője vázolta, milyen változtatásokra lenne itthon szükség.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×