Infostart.hu
eur:
361
usd:
317.08
bux:
143471.05
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Hatályon kívül helyezik az elfogadott egyházügyi törvényt

Hatályon kívül helyezik a júliusban elfogadott új egyházügyi törvényt "jogtechnikai megfontolások" miatt - jelentette be pénteken Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, hozzátéve, hogy az új jogszabályt még az idén el kell fogadni, várhatóan a két ünnep között.

A politikus azt mondta, hétfőn "megtalálják" a jogtechnikai megoldást a hatályon kívül helyezésre, ám a jogszabály tartalmán, annak struktúrájában nem fognak változtatni.

A hatályon kívül helyezést Lázár János azzal indokolta, hogy a törvény nyári elfogadásának módja nem felelt meg "minden közjogi kritériumnak".

"December 31-ig az egyházak sorsát rendezni kell, ez mindannyiunk közös felelőssége. Nem hagyhatjuk az egyházakat bizonytalanságban" - mondta Lázár János, megjegyezve: tisztában vannak azzal, hogy a törvény ügyében - a közjogi érvénytelenséggel kapcsolatban - több alkotmánybírósági eljárás is zajlik.

Az egyházügyi törvényről szóló döntés indokolta azt, hogy - az eredeti tervekkel ellentétben - az új alaptörvényhez kapcsolódó átmeneti jogszabályhoz benyújtott módosító indítványokról nem szavazott a Ház pénteken - közölte.

A parlament július 12-ére virradó éjszaka fogadta el az új egyházügyi törvényt. A javaslatot eredetileg KDNP-s politikusok jegyezték, ám a szavazás előtt néhány órával a Fidesz-frakció kezdeményezésére az alkotmányügyi bizottság alapvetően átírta. A parlament nyári rendkívüli ülésszakának utolsó napján emiatt többször is szünetelt a határozathozatal.

A jogszabállyal az Országgyűlés tizennégy egyházat ismert el: a Magyarországi Katolikus Egyházat, a Magyarországi Református Egyházat, a Magyarországi Evangélikus Egyházat, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséget, a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközséget, a Budai Szerb Ortodox Egyházmegyét, a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus - Magyarországi Ortodox Exarchátust, a Magyarországi Bolgár Ortodox Egyházat, a Magyarországi Román Ortodox Egyházmegyét, az Orosz Ortodox Egyház Magyar Egyházmegyéjét, az Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerületét, a Magyarországi Baptista Egyházat és a Hit Gyülekezetét. Az utóbbi az egyetlen, amely a kereszténydemokrata képviselők jegyezte törvényjavaslatban nem szerepelt a bevett és elismert egyházak között.

Ugyanakkor az alkotmányügyi bizottság módosító javaslatának elfogadásával a parlament a többi vallási közösséget nem nevesítette és kategorizálta. Rögzítették azonban, hogy az utóbbiak nyilvántartásba vételéről a Fővárosi Bíróság helyett az Országgyűlés dönthet, kétharmados többséggel. Ilyen döntés azonban nem született azóta.

Címlapról ajánljuk
Deák András: Irán két forgatókönyv esetében mondhatna le hosszú távú céljairól

Deák András: Irán két forgatókönyv esetében mondhatna le hosszú távú céljairól

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa szerint a Hormuzi-szoros körüli események hatásai elsősorban az olajtermékek, és nem a nyersolaj piacán érzékelhetők. Deák András úgy véli: a térség jelentős finomítói kapacitásai miatt az olajtermékek piaca érzékenyebb, miközben több arab ország a nyersolaj egy részét alternatív útvonalakon is exportálni tudja.

Kapitány István bemutatta Paks II. új vezérét

Ságodi Attila a Paks II. Atomerőmű Zrt. új vezérigazgatója – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra menesztik az állami vezetőket, nyomozás indult a "Tisza-adó" kampány miatt

Tisza-kormány: sorra menesztik az állami vezetőket, nyomozás indult a "Tisza-adó" kampány miatt

A csütörtöki bejelentésdömping után a péntek sem bizonyult eseménytelennek: Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter felmentette Jákli Gergelyt, a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatóját, akinek utódját még a nap folyamán bemutatják. Nem ő az egyetlen állami vezető, akit felmentettek: három kiemelt országos közgyűjtemény, így például a Természettudományi Múzeum vezetőjét is menesztették. Közben egy kiszivárgott belső levélből az derült ki, hogy az ügyészségen belül már májusban attól tartottak, súlyos presztízsveszteséget okozhat a vádhatóságnak az aranykonvoj-ügy. Magyar Péter személyi védelmét a TEK vette át, a miniszterelnök pedig üzent Hankó Balázsnak, azt sejtetve, hogy napokon belül új fejlemények jönnek. Az ügyészség hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást indít aTisza Párt állítólagos adóemelési terveiről szóló nemzeti konzultáció miatt, pedig korábban ezt elutasították.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×