Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Pintér tárcája jól spórolt

Gödöllő jó választás volt az uniós elnökségi események lebonyolításához - mondta Pintér Sándor belügyminiszter egy, a témában tartott háttérbeszélgetésen. Hozzátette: tárcája nagyjából 100 millió forintot spórolt a tervezett költségvetéshez képest.

Több szempontból is jó választás volt Gödöllő az uniós elnökségi találkozók lebonyolításához - mondta Pintér Sándor belügyminiszter. Kifejtette: a várost az autópályán gyakorlatilag a repülőtértől meg lehetett közelíteni, továbbá minimális forgalomkorlátozással el lehetett érni a kijelölt szállodákat a főváros szívéig.

Magyarországon egyébként 260 rendezvényt szerveztek a soros EU-elnökség kapcsán, amelyek biztosítása során Pintér Sándor szerint a rendőrség és a köztársasági őrezred hibátlanul látta el feladatát.

A belügyminiszter kitért arra is, hogy a jó szervezéssel, illetve azzal, hogy a tanácsadókat és a meghívottakat is buszokkal utaztatták, valamint az összes rendezvényre turista osztályon szállították a résztvevőket, a tárca spórolt is a tervezett kiadásokhoz képest. Százmilliós nagyságrendről van szó - tette hozzá.

Pintér Sándor hangsúlyozta, hogy a meghívottak elégedettek voltak, többen dicsérték is a precíz szervezést.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×