Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Nem vizsgálja a MEH az Emfesz tavalyi eladását

Egyelőre nem vizsgálja újra a Magyar Energia Hivatal (MEH) az egyik hazai gázszolgáltató cég, az Emfesz tavalyi eladását, pedig erre vonatkozó jogerős döntést hozott korábban a Fővárosi Bíróság - írta hétfői számában a Magyar Nemzet.

A lap azt írta, nem kizárt, hogy mégsem kell megismételnie a MEH-nek a hazai gázpiac csaknem ötödét lefedő Emfesz Kft. tavalyi tulajdonosváltását jóváhagyó eljárását.

Az Emfeszt annak ügyvezetője, Góczi István egy 2004-ben keltezett felhatalmazás alapján adata el mindössze egyetlen dollárért a svájci bejegyzésű RosGas-nak úgy, hogy az előző tulajdonos, a Cipruson bejegyzett Mabofi ahhoz nem járult hozzá. Ennek ellenére a MEH egy nap alatt jóváhagyta az ügyletet - olvasható a lapban.

A Mabofi keresetet nyújtott be emiatt a Fővárosi Bírósághoz, amely az idén május 5-én másodfokon, jogerősen is hatályon kívül helyezte a MEH korábbi jóváhagyását, és új eljárás lefolytatására kötelezte az energiahivatalt. Az Emfesz azonban fellebbezett ez ellen az ítélet ellen a Legfelsőbb Bíróságnál. Ezt figyelembe véve a MEH az új határozat megszületéséig felfüggesztette az adásvétel engedélyezésének megismétlését.

Címlapról ajánljuk
Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×