Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Harrach Péter: A KDNP a Fidesz nélkül is bejutna az Országgyűlésbe

A KDNP önálló párt, amely a Fidesz nélkül is bejutna az Országgyűlésbe - mondta az InfoRádióban a kereszténydemokraták parlamenti frakcióvezetője. Harrach Péter az Aréna című műsorban azt hangsúlyozta: az általuk javasolt családvédelmi intézkedéseket a szövetséges kormányzó párt is elfogadta.

A KDNP a szövetségi rendszer mögé állította a szavazóit, mert akkor tudunk eredményesen megjelenni a választópolgárok előtt, ha összefogunk - jelentette ki Harrach Péter.

A frakcióvezető szerint a KDNP a Fidesznek olyan értékrendet jelent, amelyen keresztül a nagyobbik kormányzó párt könnyen megközelíthet egy bizonyos réteget. Ugyanakkor a KDNP a Fidesznél talált politikai otthonra abban a helyzetben, amelyben néhány évvel ezelőtt volt - tette hozzá

Akadnak erre nemzetközi példák, mint például Németországban a Kereszténydemokraták (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) kapcsolata, amely évtizedek óta jól működik - jegyezte meg a poltikus, aki leszögezte azt is, hogy a KDNP saját arculattal, szervezettel rendelkező párt, amely, ha erre hangsúlyt fektet, megjelenítheti saját hét százalék körüli szavazóbázisát.

Harrach Péter elmondta még, hogy a keresztényszociális tanítás lényeges eleme a KDNP törekvéseinek. Ezért hozta fel a párt a családok védelmében a családi adózás és a családi csődvédelem javaslatait, amelyek egyébként már a Fidesz által is elfogadottak.

Emellett a nyugdíjrendszerünk is szakmailag megalapozott munka, amelyből látszik, hogy a KDNP a társadalom, az emberek problémáira érzékeny pártként mutatkozik meg - összegezte a frakcióvezető.

Hanganyag: Ignáth Márk

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Foggal-körömmel ragaszkodnak a magyarok a jó öreg készpénzhez – most kiderült, miért

Foggal-körömmel ragaszkodnak a magyarok a jó öreg készpénzhez – most kiderült, miért

A magyar háztartások a kiugróan magas infláció időszakában is meglepően nagy mennyiségű készpénzt halmoztak fel otthonaikban, dacolva a közgazdasági racionalitással. A Magyar Nemzeti Bank kutatásai szerint a lakosság a készpénzt elsősorban nem vásárlásra, hanem azonnal hozzáférhető biztonsági tartalékként tartja magánál, és a biztonságérzet kedvéért tudatosan lemond a lehetséges hozamokról. A jelenség mögött a gazdasági bizonytalanságtól való félelem, az állásvesztéstől való szorongás és a pénzügyi intézményekkel szembeni bizalmatlanság áll, amelyek a pandémia és az orosz–ukrán háború óta tartósan magasak. A készpénzállomány érdemi csökkentéséhez nem elegendő a pénzügyi edukáció: az intézményi bizalom erősítésére és a gazdasági kiszámíthatóság javítására is szükség lenne.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×