Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Türelmetlen károsultak gyötrik a tűzoltóság hírközpontjának dolgozóit

Elfogyott a károsult fővárosiak türelme a viharos szél, illetve a nagy mennyiségű eső miatt, és ezt a tűzoltóság ügyeleti telefonközpontján próbálják levezetni - mondta el az InfoRádiónak a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője. Molnár Péter megértést kért a lakosságtól.

Még ebben a helyzetben sem tud két-három ezer emberrel többet foglalkoztatni, illetve a meglévőnél több eszközt bevetni a katasztrófavédelem - közölte a a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője.

Molnár Péter elmondta: súlyozniuk kell a bejelentéseket, és első körben olyan helyszínekre vonulnak ki, ahol közvetlen az életveszély.

Ha például egy fa már kidőlt, és valakinek a kertjében fekszik, akkor a tűzoltóságnak nem kötelessége, de nincs is joga oda kivonulni - jegyezte meg a szóvivő.

Az emberek türelme azonban elfogyott - mondta Molnár Péter. Ez a tűzoltóság hírközpontjában dolgozókon csapódik le. Több száz esetük várakozik még arra, hogy kivonuljanak, és elhárítsák a károkat, így először ezeket kell megoldaniuk - tette hozzá.

A szóvivő türelmet kért a lakosságtól. Mert, mint mondta, érthető, hogy mindenkinek a saját gondja a legfontosabb, de nem szabad elfelejteni: a tűzoltóknak a tűzvédelmi és baleset-elháratási készültségüket is fenn kell tartaniuk a folyamatos favágás és szivattyúzás mellett.

Hanganyag: Szépvölgyi István

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Foggal-körömmel ragaszkodnak a magyarok a jó öreg készpénzhez – most kiderült, miért

Foggal-körömmel ragaszkodnak a magyarok a jó öreg készpénzhez – most kiderült, miért

A magyar háztartások a kiugróan magas infláció időszakában is meglepően nagy mennyiségű készpénzt halmoztak fel otthonaikban, dacolva a közgazdasági racionalitással. A Magyar Nemzeti Bank kutatásai szerint a lakosság a készpénzt elsősorban nem vásárlásra, hanem azonnal hozzáférhető biztonsági tartalékként tartja magánál, és a biztonságérzet kedvéért tudatosan lemond a lehetséges hozamokról. A jelenség mögött a gazdasági bizonytalanságtól való félelem, az állásvesztéstől való szorongás és a pénzügyi intézményekkel szembeni bizalmatlanság áll, amelyek a pandémia és az orosz–ukrán háború óta tartósan magasak. A készpénzállomány érdemi csökkentéséhez nem elegendő a pénzügyi edukáció: az intézményi bizalom erősítésére és a gazdasági kiszámíthatóság javítására is szükség lenne.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×