Infostart.hu
eur:
384.95
usd:
331.82
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Orbán Viktor: Nem ülünk fel a szlovák provokációknak

Orbán Viktor szerint teljesen nyilvánvaló, hogy a szlovák választáson induló nemzeti pártok folyamatosan provokálják és provokálni is fogják Magyarországot, "mi azonban ezeknek a provokációknak nem ülünk fel". A leendő miniszterelnök budapesti sajtótájékoztatóján elmondta azt is, hogy megerősítette együttműködését egy új szövetségesi szerződés aláírásával a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP).

Az azzal kapcsolatos felvetésére, amely szerint Robert Fico szlovák kormányfő kedden közölte: Pozsony felszólította Budapestet, hogy haladéktalanul kezdjenek párbeszédet a szomszédos országbeli magyarok kettős állampolgárságát érintő törvényjavaslatról, Orbán Viktor úgy reagált: amikor az új kormány hivatalba lép - ami reményeik szerint a következő hét végén megtörténik -, megkezdi a szokásos diplomáciai munkát is, egészen addig azonban semmilyen lépést nem áll módjukban tenni.

Arra a kérdésre, hogy miniszterelnökként mennyire fogja érvényesnek tartani azt a megállapodást, amelyet Bajnai Gordon és Robert Fico kötött tavaly Szécsényben, azt válaszolta, hogy alaposan tanulmányozni fogják a kormányváltást követően ezt a megállapodást is.

Arra, hogy a leendő kormány Szlovákiával milyen kapcsolatot próbál majd ápolni, Orbán Viktor kifejtette: határozott véleményük van a Szlovákiában működő kormányról, "mindamellett a szlovák népnek és a szlovák nép által megválasztott vezetőknek azt a tiszteletet, amelyet a magyarok és a magunk számára elvárjuk, mindig meg fogjuk adni".

A pártelnök többször is utalt arra, hogy Szlovákiában egy éles választási kampány zajlik, amelynek más a hangütése, mint Magyarországon. A nemzeti kérdés, a nacionalista megközelítésmód teljes polgárjoggal rendelkezik Szlovákiában, aminek a magyarok szenvedő alanyai. "Talán pontosabb, ha azt mondom, tárgyai" - jegyezte meg.

Egy ilyen választási kampányba kívülről beavatkozni rendkívül kockázatos, el kell kerülni, "mi nem ezen a hangon beszélünk, nem is fogunk ezen a hangon beszélni, mi egy másik kultúrát és másik világot képviselünk a politikát illetően" - hangsúlyozta.

Közölte, megvárják a döntést a leendő szlovák parlament összetételét illetően, megvárják, hogy megalakuljon az új szlovák kormány, és utána fel fogják venni a kapcsolatot Szlovákiával, addig azonban nem akarnak részt venni Budapestről az ott zajló politikai és kampányvitákban.

Arra a kérdésre, hogy nem lett volna-e célszerűbb elcsúsztatni a kettős állampolgárság témájának napirendre vételét, Orbán Viktor úgy reagált: álszentség lett volna.

Orbán Viktor közölte azt is, hogy az első, kormányfőként történő külföldi látogatásával kapcsolatban Lengyelországgal vannak tárgyalásban.

Egynemű kormány

Orbán Viktor, a sajtótájékoztatóján elmondta azt is: Megerősítette együttműködését egy új szövetségesi szerződés aláírásával a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP).

A szerződés célja, hogy példát mutassanak az együttműködésből. Hangsúlyozta, az új kabinet nem koalíciós kormány lesz, hanem "egynemű", hiszen a két leendő kormánypárt, a Fidesz és a KDNP már a választások előtt pártszövetséget hozott létre. Ezt úgy kell elképzelni, mintha Németországban a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) megkapná a parlamenti mandátumok felét vagy kétharmadát - példázta a Fidesz és a KDNP választási győzelmét.

A leendő miniszterelnök azt mondta, a választások óta tett lépéseik a nemzeti együttműködés rendszerének felépítéséről szólnak. Hozzátette, hogy "a benyújtott javaslatok a parlament létszámának csökkentéséről, majd egy később, mintegy egy éven belül esedékes házreform, együtt adják ki a nemzeti együttműködés rendszerének új parlamenti dimenzióját". Ebbe a folyamatba illeszkedik a Kereszténydemokrata Néppárttal kötött megállapodás - közölte.

Orbán Viktor azt mondta, elsősorban azt várja a kereszténydemokratáktól, hogy az öt nemzeti ügy közül a család ügyében nyújtsanak segítséget a következő kormánynak.

"Különösen számítok az ő munkájukra a család intézményének megerősítésében", az elmúlt nyolc évben ugyanis súlyos támadások érték a családokat - jegyezte meg. A család az együttműködés legfontosabb terepe, ezért le fogjuk győzni a családellenes politika korszakát - emelte ki a Fidesz elnöke.

Semjén Zsolt KDNP-elnök a szerződésre utalva úgy fogalmazott: ez egy szellemi természetű dokumentum, amely történelmi távlatokban elemzi és nézi a Fidesz és a KDNP együttműködését.

A két párt politikai együttműködése nem pusztán stratégiai, annál sokkal mélyebb szellemi alapja van - mondta, hozzátéve: a konstrukció lényege az, hogy a Fidesz egy néppárti karakterű, széles, nagy gyűjtőpárt, a KDNP pedig kifejezetten világnézeti karakterű párt. A kettő harmonikus együttműködése tette lehetővé azt a "fantasztikus" támogatást, amelyet elértek például a parlamenti választáson - értékelte Semjén Zsolt, aki hangsúlyozta, hogy a Kereszténydemokrata Néppártnak az a feladata, hogy az immár 66 éves hagyományai alapján egyfajta szellemi forrásvidéket jelentsen, amely az egész szövetséget gazdagítja.

A családokkal kapcsolatban rámutatott: egyrészt a szükséges jogszabályi és állami segítséget kell a családok mögé tenni, hogy a gyermekvállalás ne legyen azonos a szegénység vállalásával, másrészt pedig biztosítani kell ennek szellemi hátterét is a társadalomban.

A dokumentumban rögzítik, hogy a Fidesz és a KDNP, "átérezvén az országgyűlési választáson kinyilvánított népakaratból eredő történelmi felelősségüket, a demokrácia, a nemzet és a Magyar Köztársaság megújításának érdekében jelen megállapodásban megerősítik évek óta eredményesen folytatott szövetségi politikájukat".

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Az USA-ban szintén igyekeznek pluszban zárni a hetet a tőzsdék, mérsékelt pozitív elmozdulások látszanak. Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×