Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Túlzott hatalomkoncentrációtól tart az ellenzék

Nyolc minisztériummal, közigazgatási államtitkárokkal, közigazgatási hivatalokkal és Alkotmányvédelmi Hivatallal kezdené meg a kormányzati munkát a Fidesz. A kabinet struktúráját megalapozó törvények általános vitájában az ellenzék a túlzott hatalomkoncentrációtól tartott.

Az eddigieknél jobb és hatékonyabb működést remél a kijelölt közigazgatási és igazságügyi miniszter a nyolc minisztériumból álló kormányzati struktúrától. Navracsics Tibor a parlamentben elmondta, a kormányfőnek két helyettese is lesz. Ez utóbbihoz szükséges módosítani az alkotmányt.

A fideszes politikus hangsúlyozta, ez nem elnöki rendszer, pláne nem királyság, ahogy sokan kritizálják, szerinte csak szilárdítja a parlamentarizmust. A különböző szakterületek azonban nemcsak ettől, hanem a közigazgatási államtitkári tisztség visszaállításától is jobban fognak működni - mondta Navracsics Tibor, aki hangsúlyozta: ügyelniük kell arra, hogy a közigazgatási államtitkárok és a helyettes államtitkárok pártpolitika-mentesen folytathassák tevékenységüket. "Természetesen a kormányzati politikát mindenkinek szolgálnia kell" - fogalmazott.

A Jobbik pont ezt üdvözli. Hegedűs Tamás, a radikális párt képviselője szerint a közigazgatás - adminisztratív vezetők híján - esett teljesen szét.

A Jobbik kifogásolja, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal Alkotmányvédelmi Hivatal néven működne tovább. A radikális párt legfőbb legfőbb kritikája, hogy ennek a rövidítése AVH lenne.

Az MSZP a közigazgatás átalakításának elveivel sem ért egyet. Lamperth Mónika a párt elnökhelyettese azt mondta, még mindig nem tudni, hogy az új rendszerben hány állami vezető és államtitkár lesz. "Mindenképpen szándékunkban állt bemutatni azt a rendkívüli hatalomkoncentrációt, amire a Fidesz készül. A minisztériumokról szóló előterjesztésből bántóan hiányzik a hatékonyság" - fogalmazott.

Lamperth Mónika elsősorban a csúcsminisztériumoktól tart, de annak örül, hogy újra lesz Belügyminisztérium. Jávor Benedek, a Lehet Más a Politika képviselője a zöld ügyek háttérbeszorulásától tart.

A Fidesz visszaállítaná a Közigazgatási Hivatalokat is, amelyekkel a kormány egy régóta tartó mulasztásos alkotmánysértést szüntet meg. A kabinet megalakulásához szükséges törvényekről már csütörtökön szavazhat az Országgyűlés.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Foggal-körömmel ragaszkodnak a magyarok a jó öreg készpénzhez – most kiderült, miért

Foggal-körömmel ragaszkodnak a magyarok a jó öreg készpénzhez – most kiderült, miért

A magyar háztartások a kiugróan magas infláció időszakában is meglepően nagy mennyiségű készpénzt halmoztak fel otthonaikban, dacolva a közgazdasági racionalitással. A Magyar Nemzeti Bank kutatásai szerint a lakosság a készpénzt elsősorban nem vásárlásra, hanem azonnal hozzáférhető biztonsági tartalékként tartja magánál, és a biztonságérzet kedvéért tudatosan lemond a lehetséges hozamokról. A jelenség mögött a gazdasági bizonytalanságtól való félelem, az állásvesztéstől való szorongás és a pénzügyi intézményekkel szembeni bizalmatlanság áll, amelyek a pandémia és az orosz–ukrán háború óta tartósan magasak. A készpénzállomány érdemi csökkentéséhez nem elegendő a pénzügyi edukáció: az intézményi bizalom erősítésére és a gazdasági kiszámíthatóság javítására is szükség lenne.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×