Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Csütörtökön már szavazhatnak a képviselők a kisebb Országgyűlésről

13 kisebbségi képviselővel kiegészített 198 fős parlamentet szeretne a Fidesz. A kormánypárt be is nyújtotta a választójogi törvény ez irányú módosítását, de jövő szeptemberig az ellenzékkel közösen szeretné azt átdolgozni. Mindettől függetlenül viszont csütörtökön már szavazhat a parlament az alkotmány módosításáról, amely 200 főben maximálná a képviselők létszámát.

Az első törvényjavaslatok között terjesztette be a Fidesz az alkotmány módosítását, amely 200-ban maximálná az országgyűlési képviselők létszámát. A kétharmados kormánytöbbség ezt vélhetően meg is szavazza majd csütörtökön, mindehhez viszont társulna a választójogi törvény módosítása is, ami már a részleteket is tartalmazza.

A jogszabály-tervezet szerint a parlament létszáma 198 fő lenne. 90 mandátumot lehetne elnyerni egyéni választókerületben, 78-at pedig az országos listáról. Ugyancsak innen még további 30 képviselő jutna be a töredékszavazatok alapján. A fővárosi és a területi lista megszűnne. Helyet kapna viszont az Országgyűlésben legfeljebb 13 nemzeti és etnikai kisebbségi képviselő. Nekik nem kellene 750 ajánlószelvényt összegyűjteniük, az általuk állítandó listára pedig nem vonatkozna az öt százalékos parlamenti küszöb.

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszterjelölt azt mondta, minderről egyeztetnének az ellenzékkel. Egy kimondottan a választójogi törvény kidolgozásával foglalkozó paritásos albizottság dolgozhatná ki a választójogi törvényt, mégpedig 2011. június 30-ig.

Az MSZP szerint a Fidesz hatalomkoncentrációját szolgálja a javaslat - mondta az InfoRádiónak Bárándy Gergely, a szocialista frakció jogi kabinetvezetője, aki úgy véli, hogy a javaslat a választójogi rendszert még aránytalanabbá teszi, tehát még kevésbé igazodik a választói akarathoz az elnyert mandátumok száma.

Az MSZP ismét benyújtja a saját választójogi törvény módosítását, amely eltörölné az egyéni választókerületeket, a 199 parlamenti helyet pedig részben területi, részben országos listáról töltené fel.

Balczó Zoltán, a Jobbik alelnöke a fideszes javaslat lényegével egyetért, de nem látja sem a 13 kisebbségi képviselő bejutásának lehetőségét, és szeretné, ha megvalósulnának a legfontosabb arányok a leendő választási törvényben. Például a határontúli magyarok képviselete. A Jobbik ugyanis megadná nekik a választójogot magyarországi lakóhely nélkül is.

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője a változtatás ütemezését kifogásolta. Mint mondta, logikátlannak érzik, hogy előbb rögzítik a parlament létszámát az alkotmányban, majd utána folytatják le róla a vitát.

A Fidesz az ellenzékkel közösen alakítaná ki a választójogi reformot, de ha nem lesz konszenzus jövő nyárig, a kormánypárt a saját javaslatát fogadja el.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Foggal-körömmel ragaszkodnak a magyarok a jó öreg készpénzhez – most kiderült, miért

Foggal-körömmel ragaszkodnak a magyarok a jó öreg készpénzhez – most kiderült, miért

A magyar háztartások a kiugróan magas infláció időszakában is meglepően nagy mennyiségű készpénzt halmoztak fel otthonaikban, dacolva a közgazdasági racionalitással. A Magyar Nemzeti Bank kutatásai szerint a lakosság a készpénzt elsősorban nem vásárlásra, hanem azonnal hozzáférhető biztonsági tartalékként tartja magánál, és a biztonságérzet kedvéért tudatosan lemond a lehetséges hozamokról. A jelenség mögött a gazdasági bizonytalanságtól való félelem, az állásvesztéstől való szorongás és a pénzügyi intézményekkel szembeni bizalmatlanság áll, amelyek a pandémia és az orosz–ukrán háború óta tartósan magasak. A készpénzállomány érdemi csökkentéséhez nem elegendő a pénzügyi edukáció: az intézményi bizalom erősítésére és a gazdasági kiszámíthatóság javítására is szükség lenne.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×