Infostart.hu
eur:
385.33
usd:
331.9
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Mesterházy Attila: Kinevették, de "Gyula-bérlet" még mindig van

A csökkenő források miatt érdemes lehet egy személyre bízni az MSZP parlamenti frakciójának a vezetését és a pártelnöki tisztséget - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Mesterházy Attila. A hétfőn megválasztott szocialista frakcióvezető arra is reagált, hogy Horváth Csaba főpolgármester-jelölt a napokban felvetette a díjmentes BKV lehetőségét. Szerinte az ötlet bizonyos feltételek mellett megvalósítható.

Mesterházy Attila lát lehetőséget arra, hogy a Magyar Szocialista pártban egy kézben tartsák a frakcióvezetői és a pártelnöki posztot. Mivel a kisebb képviselői létszám miatt erősen lecsökkentek az állami források, már most úgy alakították ki a frakció szerkezetét, hogy ne kettőzzék meg pártbeosztásokat - tette hozzá.

Finanszírozási nehézségek miatt számos olyan funkciót kell összevonni, amelyek eddig egymás mellett működhettek - szögezte le a frakcióvezető, aki szerint most minden erejüket arra kell fordítaniuk, hogy minél több emberhez eljuttassák a párt új politikai elképzeléseit.

Mesterházy Attila a jövőről kifejtette: sokan sokfélét gondolnak erről, és mindenkinek racionális érvei vannak.
Ezeket alaposan meg kell vitatni, és ha megszületik a többségi döntés, akkor azt végre kell hajtani, a végrehajtást pedig számon kell kérni. Ebben a működési módban az MSZP-nek még fejlődnie kell - jegyezte meg.

Nem érdekli

Horváth Csaba ötletét a 2013-ban bevezetendő ingyenes tömegközlekedésről Mesterházy Attila olyan javaslatnak nevezte, amelyről érdemes tárgyalni.

Az MSZP frakcióvezetője szerint itt nem osztogatásról van szó, hanem súlyponteltolásról. A javaslat megvalósíthatóságát ennyi idő alatt nem lehet eldönteni - fűzte hozzá.

Azt a felvetést, hogy a szocialisták főpolgármester-jelöltjének ígérete hasonlatos ahhoz, amikor Horn Gyula volt miniszterelnök annak idején ingyen repülőjegyet ígért a nyugdíjasoknak, Mesterházy Attila úgy kommentálta: igaz, hogy akkoriban sokan nevettek ezen, de akkor már nem nevettek, amikor bevezették a 65 év felettiek ingyenes utazását a BKV járatain.

A "Gyula-bérlet" máig megmaradt - érvelt a szocialista politikus, aki szerint egy ötletet csak a szakmai viták után érdemes minősíteni.

Az, hogy a fővárost húsz éve a szocialisták koalícióban irányították, de eddig nem jutott eszükbe ilyesmi, Mesterházy Attila azzal ütötte el, hogy ez őt nem érdekli.

Úgy vélte a javasolt intézkedést nem lehet annak alapján megítélni, hogy miért nem tették meg az elmúlt években. Ez csak akkor lenne hiteltelenség, ha ugyanazok jacvasolnák, akiknek a felelősségi körébe tartozott - jelentette ki az MSZP frakcióvezetője.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×