Infostart.hu
eur:
385.69
usd:
332.47
bux:
121090.68
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Pintér Sándor: "megjöttünk, rend és közbiztonság lesz"

Pintér Sándor belügyminiszterként elsőként a kistelepülések közrendjének és közbiztonságának megjavításához lát hozzá. Közölte: szeretné azt éreztetni, hogy "megjöttünk, rend és közbiztonság lesz az ország minden egyes területén". Az InfoRádiónak nyilatkozva a belügyminiszter-jelölt közölte: a rendőrségnek több pénzre van szüksége, de pusztán szervezési munkával is lehet növelni az utcai jelenlétet.

Az Orbán-kormány Belügyminisztériumának leendő vezetője feladatairól úgy nyilatkozott, hogy ellenőriznie kell, jelenleg milyen állapotban van Magyarországon a közrend és a közbiztonság, illetve azt, hogy a rendőrség megfelel-e az ebből adódó a kihívásoknak, milyen változások kellenek.

Pintér Sándor közölte: a minisztérium felépítéséről, az ahhoz tartozó területekről, államtitkárokról majd azt követően tud beszélni, ha eldőlt a leendő struktúra.

Arra a kérdésére, hogy módosítani kell-e a rendőrségi törvényt a több rendőr munkába állásához, azt válaszolta: elképzelhető, hogy törvénymódosítások lesznek ennek érdekében, de nemcsak azt jelenti a több rendőr munkába állítása, hogy új rendőröket vesznek fel, hanem azt is, hogy több rendőrnek a szolgálati területét megváltoztatják, új helyen új feladatra küldik őket.

A felvetésére, hogy mikortól érezhetik az állampolgárok a közbiztonság megerősödését, azt felelte: "szeretném mihamarabb azt éreztetni, különösen a kistelepüléseken, kis falvakban az állampolgárokkal azt, hogy megjöttünk, rend és közbiztonság lesz az ország minden egyes területén".

Elképzelhető, hogy az önkormányzatok is a Belügyminisztériumhoz tartoznak majd - válaszolta, de arra a kérdésre, hogy mely önkormányzati feladatok kerülnek az államhoz, azt felelte: több szervezeti kérdést még nem döntöttek el, ezekről később tud beszámolni.

Arra a kérdésre, hogy a titkosszolgálatokat miként szervezné át, azt válaszolta: ezt akkor kell eldönteni, ha azok a tárcához tartoznak majd.

Arra, hogy szeretne-e új vezetőket a rendőrség élére, azt mondta: a mostani vezetés jelentős részével együtt szeretne dolgozni.

Pintér Sándor közölte még, hogy felül kell vizsgálni, a regionalizálásnak nevezett bűnügyi munka meghozta-e azt az eredményt, amelyet célul tűztek ki.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×