Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Bevételeinek több mint kétszeresét költötte tavaly az MDF

A Magyar Demokrata Fórum (MDF) bevételeinek több mint kétszeresét költötte tavaly. A párt sajtóosztálya MTI-nek adott csütörtöki tájékoztatása szerint az MDF 2009-ben közel 391,8 millió forintos bevételt és 933,8 millió forintos kiadást könyvelhetett el.

A tagdíjakból 4,3 millió forint, állami támogatásból pedig 227,2 millió forint folyt be az MDF kasszájába.

A párt legnagyobb támogatójának a 78,7 millió forintos adományt jegyző Megújuló Társadalomért Alapítvány számít.

A párt tagjai közül egy-egy millió forinttal járult hozzá a bevételekhez Dávid Ibolya volt elnök, Herényi Károly, aki jelenleg irányítja az MDF-et, Karsai Péter elnökségi tag, valamint az április közepén elhunyt Dragon Pál Pest megyei elnök.

Szilassy Gábor Cézár, elnökségi póttag, hárommillió forintot fizetett be a pártkasszába.

Az MDF tavaly a legtöbb pénzt, 494,6 millió forintot eszközbeszerzésre költötte, míg a politikai tevékenységével kapcsolatos kiadásai 161,3 millió forintra rúgtak. Működési kiadásokra több mint 222 millió forintot költöttek.

A Magyar Hírlap kedden írt arról, hogy 1,4 milliárd forint jut a költségvetésből a választásokon 1 százaléknál jobb eredményt elérő pártoknak; ebből a közvetlen támogatást egyenlő arányban kell felosztani az országos listán mandátumot szerzett pártok között, a fennmaradó összeget az első forduló eredményeinek arányában kapják a politikai szervezetek, így a 2010-es országgyűlési választásokon 2,66 százalékot szerzett MDF 39 millió forintos költségvetési támogatásra számíthat.

Címlapról ajánljuk
Nincs már messze az a gyógyszer, amitől újra kinőhet a fogunk

Nincs már messze az a gyógyszer, amitől újra kinőhet a fogunk

Az állatkísérletek után hamarosan embereken is elkezdik tesztelni japán kutatók azt az újfajta gyógyszert, ami segíthet a fogukat elvesztő betegeknek. Az eljárás először kisgyermekeknek jelenthet segítséget, de ha a gyógyszer engedélyeztetése sikerrel jár, akkor nem olyan sokára a felnőttek is igénybe vehetik.

„Nem számítok katonai intervencióra Grönlandon" - közölte az amerikai képviselőház elnöke

Mike Johnson a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában úgy fogalmazott: Grönland nem az Egyesült Államok területe, de a Dániához tartozó autonóm sziget földrajzi elhelyezkedése okán stratégiai fontosságú "nemcsak az Egyesült Államok, hanem a világ összes szabadságszerető népe számára".
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×