A képviselők közül 171 szavaztak igennel, 178 nemmel, míg 6 tartózkodtak, Dávid Ibolya nem szavazott. A mentelmi jog felfüggesztésére a jelen lévő képviselők kétharmadának igen szavazatára lett volna szükség.
Dávid Ibolya a szavazás előtt azt mondta: "nem követtem el bűncselekményt, (...) semmiféle kényszerítést nem követtem el".
Az Országgyűlés mentelmi bizottsága múlt keddi ülésén is úgy döntött, hogy nem javasolja a parlamentnek a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.
Nem függesztette fel az Országgyűlés hétfőn Molnár Oszkár fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogát sem; a képviselők 188 igen, 8 nem és 141 tartózkodás mellett döntöttek így.
Molnár Oszkár felszólalásában azt kérte a szocialistáktól és a szabad demokratáktól, hogy az igen gombot nyomják meg, és adják ki a mentelmi jogát.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei cigány kisebbségi önkormányzat elnöke és 360 társa tett feljelentést Edelény polgármestere ellen nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás és becsületsértés vétsége miatt.
Videót kaptak Magyar Péterről az Európai Parlament képviselői