Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Hétvégéig marad a szokatlan hideg

A héten marad a szokásosnál jóval hidegebb idő, sőt szerdán a magasabban fekvő területeken a havazás sem kizárt - mondta az InfoRádiónak Németh Lajos meteorológus.

Még nem ért véget a viharos szél, a sarkvidéki levegő beáramlása a Kárpát-medencébe, ezért továbbra is az októberben megszokottnál jóval hidegebb időre kell számítani.

Kedden délután a hőmérséklet inkább a november végire emlékeztet majd. Az országban kevés helyen éri el a hőmérséklet a 10 fokot, több helyen azonban legfeljebb 5 fokra lehet számítani - mondta Németh Lajos. Ráadásul a metsző, észak-nyugati, északi szél még tovább rontja a hőérzetet.

A hideg miatt elvileg szerda virradóra akár havazhat is a 600 méter feletti területeken, szerda délután pedig már az északi, észak-nyugati sík területeken is lehet az eső mellett hózáporra számítani, összefüggő hótakaró kialakulására azonban egyedül a Bakonyban van esély.

A hét hátralévő részében lassan távozik majd az a hideg légörvény, ami az elmúlt napokban annyi csapadékot hozott, eközben a hideg levegő beáramlása folyamatos lesz, egészen a hétvégéig.

Pénteken szokatlanul hideg lesz, szombatra azonban megszűnik a hideg utánpótlása és a szél is mérséklődik.

Megjelennek azonban az éjszakai fagyok, vasárnapra virradóra helyenként mínusz 2 fokra is számítani lehet, hétfőre pedig a legalacsonyabb hajnali hőmérséklet néhol mínusz 4 fok lehet.

Hanganyag: Szépvölgyi István

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×