Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Egyre lejjebb nyomja a Fidesz az MSZP-t

A Népszabadság az Ipsos legfrissebb felmérése alapján azt írja, hogy szélesebbre nyílt az olló a Fidesz és az MSZP támogatottsága között, a legnagyobb ellenzéki párt múlt havi két és félszeres többlete már meghaladja a három és félszerest.

Október elején 2,9 millió főt találhattunk a Fidesz hívei között, s nagyjából nyolcszázezren voltak az MSZP támogatói, vagyis az összes választó 10 százaléka. A szocialisták számára azonban nem csak a szavazótábor szerény mérete okozhat fejfájást, hanem a támogatók alacsony aktivitási szintje is. Ez tartós probléma: több mint három éve megfigyelhető, hogy az MSZP-sek részvételi hajlandósága alatta marad a fideszesekének. A ritka kivételt jelenti ez a hónap, amikor ilyen kicsi a különbség: a kormánypártiak 58, az ellenzékiek 61 százaléka mondta, hogy elmegy szavazni.

A Magyar Nemzet szerint lényegében megfelezi, félmilliárd forinttal csökkenti a jövő évi költségvetés tervezete az iskolatej program támogatását. Ez a pénz csak az első félévre lesz elég. Ez azt jelenti, hogy a tanév vége után az a több mint 120 ezer óvodás és iskolás gyermek sem juthat hozzá a reggeli friss innivalóhoz, akik jelenleg mindennap kapják a két és fél deciliternyi tejet.

Az Indexen az olvasható, hogy a hivatalos közlés szerint az újinfluenza harmadik magyar áldozata volt az a nyíregyházi nő, aki október 2-án halt meg. A család szerint azonban Rita halálát az okozta, hogy hiába szólt több nőgyógyásznak is a mellében érzett csomóról és hiába ment el rendszeresen a szűrésekre, a legutolsó pillanatig nem vették észre, hogy melldaganata van. A nő után egy három hónapos gyermek maradt. A család perelni készül.

A Világgazdaság azt írja, hogy mind fontosabbak a gasztronómiai fesztiválok egy-egy város, térség idegenforgalmi vonzereje, ezáltal fejlődése szempontjából. Ezek a többnapos programok ugyanis összeforrnak a helyszínek neveivel, fontos identitásteremtő eseménnyé válnak. Ráadásul nemcsak a belföldi, hanem a beutazó turizmus szempontjából is egyre fontosabbak, hiszen mind több külföldi vendég látogatja őket. Ma Magyarországon évi 100-120 gasztronómiai fesztivált tartanak, ezeket másfél-két millióan látogatják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×