Infostart.hu
eur:
364.68
usd:
326.4
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Nézőpont Intézet: Jelentős fordulatot hozhat az MSZP júliusi kongresszusa

Az MSZP előtt két út áll: új, fiatal politikust jelöl miniszterelnöknek az áprilisi konszenzus felrúgásával, vagy a "biztonsági forgatókönyv" szerint a Lendvai-Szekeres-Kiss trojka ajánl jelöltet a kongresszusnak - tartalmazza a Nézőpont Intézet elemzése.

Az intézet emlékeztet rá: az MSZP több, egymással versengő erőcsoport dinamikus egyensúlyára épülő szervezet, ezért "eddig csak az a vezető volt hosszú távon is sikeres a szocialisták élén, aki egyszerre tudott e platformok többségének érdekeit szem előtt tartva lavírozni úgy, hogy közben a párt hagyományos szavazóit sem idegenítette el".

Az elemzés szerint a párt miniszterelnök-jelöltjének két feltételnek kell megfelelnie. Az első, hogy tükrözze a párt belső erőviszonyait, vagyis képes legyen fenntartani az egységet. E nélkül nehezen teljesíthető a második feltétel, a párt által kitűzött egyharmados választói támogatás elérése, visszaszerzése.

"Ez a két kritérium érvényesülhet úgy is, hogy fennmarad a Gyurcsány Ferenc lemondását követően kialakított és jórészt az idősebb generáció által dominált vezetőség (...), valamint egy bizalmi szavazás után megújított, a fiatalabbakat kulcspozícióba emelő konstrukció révén is" - foglalták össze a lehetőségeket.

Az elemzés szerint az MSZP előtt két út áll: felrúghatják az áprilisi konszenzust, ekkor egy megújított vezetőséggel sorakoznak fel az újonnan megválasztott miniszterelnök-jelölt mögé, vagy maradnak az eddigi keretek között "és a Lendvai-Szekeres-Kiss trojka konszenzusos személyt ajánl a kongresszus számára" - vélekedett az intézet.

Az úgynevezett "biztonsági forgatókönyv" szerint a fiatalok és az idősek nem viszik kenyértörésre a generációs feszültséget, és az "igazi baloldali" profilhoz egy tapasztalt jelöltet támogatnak, aki alkalmas lehet a válságkezelés és megszorítás miatt kiábrándult törzsbázis legalább részleges visszahódítására. A "régiek" jelöltje így az MSZP baloldaliságát hangsúlyozva térhet vissza az 1994-es stratégiához, ami egyben a Gyurcsány-érával és a volt pártelnök-miniszterelnök politikájával való nyílt szakítást jelenítené meg - foglalta össze az intézet. Ezzel a forgatókönyvvel számolva lehet esélyes a posztra Szili Katalin és Szekeres Imre.

Két forgatókönyv

A második forgatókönyv értelmében a kongresszus a fiatalítás mellett dönt és egy "új" arccal próbál kitörni a népszerűségi lejtmenetből, ez azonban kockázatosabb, mint az első forgatókönyv, de "a Gyurcsány-korszakkal szemben gyakorolt markáns kritikával hitelesítheti az elválást.

Az elemzés szerint bármely fiatal jelölt számára kockázatot jelent, hogy egy tisztújítással egybekötött teljes generációváltás után elszenvedett választási vereség minimum középtávon súlyosan gyengíti a "régiekkel" szembeni párton belüli alkupozíciókat. Eben a verzióban jelölt lehet Botka László szegedi polgármester, Molnár Csaba kancelláriaminiszter, esetleg az idősebb és a fiatalabb generáció közötti kompromisszum jelöltjeként Mesterházy Attila frakcióvezető.

Abban az esetben, ha az MSZP-n belüli erőcsoportok képtelenek lesznek egyezségre jutni, az egység látszatának megőrzése érdekében egy kívülről érkező jelölt mögé sorakozhatnak fel a szocialisták. "A párton belüli tartós hatalmi vákuum azonban ahhoz is vezethet, hogy - korábbi nyilatkozatát felülbírálva - Bajnai Gordon legyen a jelölt.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Háborús híreink kedden

Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Háborús híreink kedden

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. Az orosz állami hírügynökség, a TASzSz idézte Nyikolaj Patrusev, Vlagyimir Putyin orosz elnök segédtisztjének vészjósló fejtegetését. A befolyásos politikus arról beszélt, hogy szerinte a Nyugat arra készül, hogy lezárják a Balti-tenger bejáratánál a tengerszorosokat, ami rendkívül fontos átjárót jelent az orosz tengeri kereskedelem számára. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×